(Olvasd magyarul) Mi lenne velem a gyerekeim nélkül?

Sorry, this entry is only available in Hungarian.

12 thoughts on “(Olvasd magyarul) Mi lenne velem a gyerekeim nélkül?

  1. Szia! Én voltam Szingli a családi élet előtt majdnem öt évig. Igyekeztem azt az időt is hasznosan, tartalmasan kitölteni és nem azon keseregtem minden este a tv előtt, egy nagy doboz fagyival, hogy nincs pasim, mint valami elcseszett Bridget Jones. Dolgoztam a jól fizető munkahelyemen, volt másodállásom is, ami nemcsak szellemi kihívást biztosított még a feles energiák lekötésére, de extra pénzt is hozott. Naponta 1-1,5 órát sportoltam, rendszeresen találkoztam a (szintén szingli) barátaimmal és mindenre volt pénzem, amit csak akartam. Folyamatosan tanultam, új hobbikat próbáltam ki. Nem unatkoztam és igyekeztem nagyon jól érezni magam a bőrömben. De mégis esténként amikor szellemileg, fizikailag elfáradtan álomra hajtottam a fejem, legbelül nagyon szomorú voltam.Éreztem, hogy hiányzik valami… Valaki/valakik.Az élményeket nem volt kivel megosztanom és hiába éltem aktív társasági életet mégis magányos voltam. Most van egy párom, két gyermekem, meg kb 10 kiló pluszom. Nincs egy normális ruhám, lyukas minden cipőm. Nincs elég időm sportolni, sőt úgy általában nincs elég időm semmire. De mégis imádom a hétköznapokat. Nézni, ahogy a gyerekek napról napra fejlődnek, megtanultam újra örülni az apróságoknak. Szeretem a családi kirándulásokat és boldog vagyok attól, hogy a fotóalbumban nem csak én vigyorgok a hegy tetejéről…sőt általában rajta sem vagyok a fotókon! 🙂 Tudom, ez csak kettő, nem öt. Így is leterhelőbb, mint eddig, de mégis így kerek és így teljes. Így jó. 🙂

  2. Én csak 3 éve gyakorlom az apaságot, de mivel itthonról dolgozom, rengeteget vagyok a két gyerekkel. És a pelenkázástól, a fürdetésig, a főzéstől a mosogatásig mindenből kiveszem a részem, mert “szuperapu” vagyok. Viszont nekem is sokszor eszembe jutott már, hogy egyedül – pláne férfiként – mennyivel könnyebb lenne. (persze ez is inkább a mai borzasztó világ miatt, mert félek, hogy mi lesz a gyerekekkel, ha nagyok lesznek?) De akkor senki nem mondaná nekem, hogy “Apu, alszol velem?”, és, hogy “Kérek, pici kakaót! Sokat-sokat!!” És a 10 hónapos sem ébresztene fel minden reggel pontban fél nyolckor (harmadszor az esti lefekvés óta), azzal, hogy dö-dö és pici kezével megérint, mert reggel van. 🙂

    1. Mindenkinek ilyen szuperapu kellene! Éljenek az apák! A gyerekek sok minden átírnak az ember életében és erre csak akkor döbbenünk rá, amikor már ott vannak, amíg nincsenek, nem érezzük a hiányukat. Fura dolog ez…

  3. Én fölveszem a régi szálakat, és folytatom az abbahagyott dolgokat, miközben a gyerekeknek segítek. Fölkészítettem a grafika szakra az elsőt, és nem fogok tudni nem rajzolni, ha ősztől odajár. Nincs kihagyott lehetőség. Szerintem a gyerekekben folytatódni jobb, mint nélkülük élni.

Leave a Reply