(Olvasd magyarul) Majdnem vakáció

Sorry, this entry is only available in Hungarian.

6 thoughts on “(Olvasd magyarul) Majdnem vakáció

  1. Kedves Barbara!
    Túlzás nélkül mondhatom, hogy MINDEN szavaddal egyet értek!!! Nekem még csak elsős a legnagyobb fiam, de én is hasonló lazasággal próbálom kezelni a suli-ügyet. Nehéz, a jelenlegi rendszer miatt is, meg a belém ivódott “hajtani kell” felfogás miatt is. De én is megyek keményen szembe az árral!
    Kitartást az utolsó napokra (meg a nyárra :))!
    Üdv,
    Panni

    1. Kedves Panni! Köszönöm, hogy újra ellátogattál hozzám. Örülök, hogy sikerült átadnom a mondanivalómat és megértjük egymást. Nagyon nehéz szülőként ellazulni bizonyos helyzetekben, de muszáj, mert a görcsös akarással sokkal többet árthatunk, mint használunk. Nekem nagyon sokáig nem sikerült, amit a mai napig bánok, de most úgy érzem, megértettem a leckét… és jobb később, mint soha. Ugyebár?
      Nektek is nagyon szép és tartalmas vakációt, nyarat!
      Barbara

  2. De jó volt ezt olvasni! Szintén minden szavaddal egyetértek. Ezeken a fázisokon én is átmentem, bár otthoni gyakorlófüzete a legnagyobbnak sem volt :). De a görcsös megfelelni akarás igen. A legnehezebb tényleg: átlépni a saját árnyékunkat. Sajnos a szülők nagy része nem meri. De olyan pontosan írtad le a folyamatot! A legnagyobb, a fiam már 22 éves, hála Istennek jól sikerült gyerek. Sosem volt kitűnő, vagy a közelében. Most egyetemista,mellette dolgozik, kedves, udvarias, jószívű, határozott és a legfontosabb, jól érzi magát a bőrében! Ez a legnagyobb boldogság, amit szülő érezhet,h a gyereke elégedett szerintem. Bár a 4 gyerekem 4 különböző típus, de igyekszem megadni mindegyiknek (a 3 kisebbnek még) az igazi gyerekkort. Azt tanítani, amit írtál,h nem a jegyei határoznak meg egy gyereket. Sokkal fontosabb, h milyen ember. És ez határozza meg,h felnőttnek milyen lesz, nem az ,hogy hány diplomája van. Én 43 éves vagyok, látom,hogy a korosztályom és az ő már felnőtt gyerekei honnan-hová jutottak. Ez még inkább megerősít,hogy jól csinálom.Annyi példát tudnék írni,hogyan rontsd el a gyereked életét az elvárásaiddal. Az agyonfenyített gyerek a rendkívűl jól szituált, erős akaratú szüleivel, akiből drogos hajléltalan lett-től a suli egyik “legrosszabb” gyerekéig, akinek azt jósolták a tanárok,h max. utcaseprő lesz, ma egy boldog kisgyerekes apuka, dolgozik, boldog, jó rá meg a családjára nézni. Na, megyek takarítani, mielőtt elborít a mosott ruhák hegye (de szerencsére a szenyyeskosár legalább üres). 😀 Üdv,Judit

    1. Kedves Judit!
      Köszönöm szépen, hogy benéztél hozzám.
      Nagyon örülök, hogy többen vagyunk olyanok, akik át merik lépni az árnyékukat. Nagyon nagy örömmel olvastam a soraidat, annyira jó, hogy ilyen klassz gyerekeid vannak. Pont ez a legnehezebb a gyereknevelésben, hogy a végeredményt csak évtizedek múlva látjuk és nagyon nehéz hosszú távra gondolkodni, előre látni. Én ezt tartom az anyaságomban a legnehezebbnek és ez okozza a legtöbb bizonytalanságot, de ha az ember egyszer elhatározza magát, akkor onnan már talán könnyebb lesz. Csak erősnek kell maradni és nem szabad hagyni, hogy a régi, rossz beidegződések hassanak ránk.
      Nagyon szép napot az egész családodnak.
      Üdv: Barbara

  3. És ennyi 🙂 Nálunk sajnos rosszmanó, és egyesek születtek abból, hogy az amúgy szuperül megírt dolgozatok mellé, nem voltam hajlandó presszionálni őket még napi 3 oldal írnivaló leckével… mentek bicajozni, mozogni, élni. Az egészből az lett, hogy egyiknél csak a szorgalom bánta, és lelustázták így évvégére, holott, egész évben kiválóan teljesített, szorgalmas volt, a másiknak leckekarókkal lerontotta a tanár a jójegyét most a két hét jóidőben. Na, nekem sírógörcsöm minden volt az egésztől, nem értem, de akkor se bírom azt mondani a gyerekeknek, hogy fontos az 50. százaslap számolás, vagy a 40. oldal másolás, amikor bicajozni, stb lehet. És inkább írjanak a homokba, mint papírra ilyenkor inkább. Így tudomásul veszem, hogy felelőtlen szülő vagyok, aki nem követel, nem illeszkedik, mit meg nem enged a gyerekeinek, akik állítólag el fognak kallódni… De mindig emlékeztetem magam, nekem is így hagyták , a szüleimnek is… a családban pedig mindenki olyan munkát tudott választott, és űz, amit szeret. Tény, az kimarad az életünkből, hogy jajj a kitünő bizikkel menőzzek, nem hasonlítgatják magukat folyamatosan másokhoz, nem nevezünk mindenféle versenybe… viszont van életük, ugyanúgy mint nekünk. Mégha én bele is halok évközben a nyomásba, mert igyekszem átvenni róluk, és hallgatom, hogy ezt nem így kéne, mert amit kell azt kell. És nem lehet így, mert akkor is, első a lecke, ha értelmetlen, mert mások megmondták, akkor is suli van, be kell magolni, nem elég elmondani.. akkor sem érv, hogy hétvégén inkább élőben megnéznénk az állatokat növényeket, nem a környezetkönyv felett görnyednénk, stb… de iszonyú nehéz. Szülőként sokkal nagyobb szívás a suli, mint gyerekként volt. Most látom, micsoda terhet vett le rólunk annak idején apukám a bíztatással, kirándulásokkal, stb.

    Azt pedig mindig mondom, hogy amíg a tanárképzés nincs rendbetéve, mindenféle reform meg fog halni. De 10 tanárból csak egy vallja be max, hogy rossz a képzés már eleve, a többi kikéri magának, és közli, de ő tanult, csak nem ezt. hm… De a gyerekek meg a világ meg ilyen… akkor mégiscsak változni kéne nem?

    1. Kedves Szilvi!
      Nagyon szuperül csinálod szerintem, abba ne hagyd! Nekem nagyon hosszú idő kellett, hogy magam mögött tudjam a külső nyomást és hogy ne akarjak megfelelni másoknak. Hiába olvas ugyanis az ember sok okosat okos emberektől, amíg valaki szó szerint nem tolja az arcába az igazságot, addig hajlamos engedni a pressziónak. De legalább eljutottam már ide, most már csak tartani kell magamat, ami szintén nem könnyű, de ettől szép az anyaság, hogy megküzdünk bármivel a gyerekeinkért.
      Nagyon szerencsés gyerekeid vannak, sok örömet kívánok velük, remélem, máskor is benézel hozzám.
      Szép nyarat, sok kirándulást!
      Üdv: Barbara

Leave a Reply