(Olvasd magyarul) A gyerekeim igazi arca

Sorry, this entry is only available in Hungarian.

8 thoughts on “(Olvasd magyarul) A gyerekeim igazi arca

    1. Szia Mariann!
      Remélem, azért nincs mit hozzátenni, mert tetszett. Annyira örülök, hogy ilyen gyakran benézel hozzám és az külön örömmel tölt el, hogy sok mindenben hasonlóan látjuk a világot. Jó dolog, ha az ember nem egyedül éli meg az érzéseit az anyasággal kapcsolatosan, legyenek azok akár pozitívak, akár negatívak, ha van valaki, aki véleményt alkot, továbbgondolja a mondanivalót.
      Mindig örömmel látlak.
      Legyen szép napod!
      Barbara

      1. Természetesen úgy gondoltam, hogy tetszett 😀 Hiszen nekem is hányszor előfordul, hogy végigmegyek velük az utcán, idegbeteg vagyok, mert az egyik épp a másik szavába vág, meg Négyeske épp nyafog valamiért, a nagyok meg ki tudja miért nyúznak, másnap meg mondják anyukatársak, hogy milyen szépen vonultunk együtt, és milyen jó anyuka vagyok, hogy ilyen jól viselkednek a gyerekeim.Én meg nagyokat nézek, hogy vajon milyen rózsaszín szemüveget viseltek, amikor láttak minket. És ilyenkor örülök, mert ezek szerint valamit mégis jól csinálok, de közben sajnálom, hogy nem érzem így.

        Ezért mondtam, hogy jól megfogalmaztad az érzéseimet, és ezért tetszett, mert jó tudni, hogy nem vagyok egyedül ezzel, és biztató volt olvasni, hogy ez tulajdonképpen tök normális dolog.

        Szóval köszönöm, és igyekszem sokszor benézni, bár sajnos mindent elolvasni nincs időm.

        Neked is szép estét!

        Mariann

        1. Szia Mariann!
          Az szuper, ha tetszett.
          Mi, szülők, főleg az édesanyák, hajlamosak vagyunk nagyon szigorúan megítélni a gyerekeinket. Erőn felül szeretnénk teljesíteni, hogy szuper gyerekeket neveljünk és szerintem, aki egy kicsit is odateszi magát, na, nem tökéletesen, hanem csak elég jól, annak nyert ügye van, hiszen jól csinálja. A kételkedés, bizonytalanság pedig a szülői hivatás része, így vagyunk kódolva, az eredmény pedig majd a büszkeség, amikor látjuk, hogy tényleg megállják a helyüket a világban. Szerintem most azért is különösen nehéz, mert ez egy teljesen megváltozott világ, új kihívásokkal, amelyek minket is alaposan megkevernek, de minden kisimul majd… idővel…, de legalábbis hinnünk kell benne. Nem nagyon van más választás.
          Nagyon szép napot.
          Barbara

  1. “A jó gyerek otthon rossz.” Egy pszichológus mondta. És milyen igaz! Ez van az én gyerekeimnél is, ami nálatok. Tetszett az írás, régi olvasód vagyok amúgy, a kezdetektől.

    1. Kedves Lídia!
      Igen, valahol mélyen tudom ezt jól, de néha, hangsúlyozom néha nekem is jól esne élvezni, hogy jók… 🙂
      Örülök, hogy velem tartasz a blogomon, a hűséges olvasó nagy kincs számomra és remélem, találsz majd a jövőben is téged érdeklő tartalmakat.
      Szép estét.
      Barbara

  2. Kedves Barbara! Nagyon szívesen olvasom a blogodat, bizony a négy gyerekkel nálunk is valahogy így néznek ki a dolgok :)csak eddig nem tudtam, hogy másnál is…Mindig azt kérdeztem magamban, “te jó ég, mások hogy csinálják mindezt???”
    Hogy milyenek a gyerekeim “kinnt a világban” én is csak iskolai vagy óvodai visszajelzésekből tudtam eddig leszűrni és bizony sokszor csak csodálkoztam… én is igyekszek a követelményekkel lépést tartani és milyen rosszul esett, amikor azért kapott fekete pontot a “Kettes”, mert a felmérőben odaírta, hogy a jégvirág tavasszal nyílik, vagy “Hármas” azért kapott hiányjelet rajzórán, mert nem tudott krumplinyomatot készíteni, mivel nem vitt magával “burgonyát”, azt hitte nekünk ilyen nincs… Szóval a legnagyobb igyekezet ellenére is mindig közbejön valami. Persze szerencsére dícséretek is 🙂
    Úgy gondoltam, leírom a mi történetünket, talán segít valakinek az aggodalmaskodáskor, hogy vajon milyen is a gyereke…
    Négy éve megállapították máról-holnapra “Hármasunknál”, hogy csontvelőtranszplantációra szorul – akkor volt 9 éves. A sokkoló hír után a legidősebb lányom AZONNAL mondta, hogy Ő AKAR a donor lenni, azonnal vizsgáltassuk ki, hogy megfelel -e. Akkor volt 15 éves. Második lányom mindenben segített itthon, szó nélkül, az első steril év apró-cseprő de annál fontosabb dolgaiban. Amikor kiderült, hogy a lakásunkat a kórházból való hazatérés előtt sterilizálni kell és újrafesteni, éjszakákon át dolgoztunk úgy, hogy iskola után este kezdtük a munkát és hajnalban hagytuk abba, majd reggel mentek az iskolába…. Mindezt kérés nélkül, 13 évesen… Kell ennél nagyobb bizonyíték? Nekem már bizonyítottak 🙂

    1. Kedves Orsi!
      Nagyon szépen köszönöm, hogy időről időre ellátogatsz hozzám, azt pedig különösen köszönöm, hogy egyy ilyen személyes élményt megosztottál velem. Minden tiszteletem a tied és a gyerekeidé. Nagyon büszke lehetsz rájuk. Mi, édesanyák hajlamosak vagyunk a külvilághoz mérni a családtagjainkat, mert valahogy azt érezzük, hogy bizonyítanunk kell kifelé. Pedig nem! Csak olyan nehéz ezt elengedni.
      Nagyon sok boldogságot kívánok a családodnak és remélem, Hármas már vígan éli az életetét.
      Minden jót.
      Barbara

Leave a Reply