(Olvasd magyarul) Egy kamasz nem kamasz

Sorry, this entry is only available in Hungarian.

8 thoughts on “(Olvasd magyarul) Egy kamasz nem kamasz

  1. Érdekes, én is voltam kamasz, sőt, öcsém és húgom is. Mégsem volt nálunk se vicsorgás, se kiabálás, ajtócsapkodás meg pláne nem. Jó, én olyan voltam, mint a kaktusz, de egyébként nem voltak olyan “hatalmas” kilengéseim, amikről a könyvek szoktak írni. Se testvéreimnek. Nem is értünk rá, hiszen tele voltunk tanulnivalóval, edzéssel, le voltunk foglalva és nem volt időnk bunkónak és ellenségesnek lenni. És szerintem sok múlik azon, hogy kamaszkor előtt a szülő hogy neveli a gyerekét. Minket jól neveltek, nem voltunk elkapatva, mégis mindent megkaptunk, amire szükségünk volt. Anyuék foglalkoztak velünk, sokat játszottak velünk, mindig volt esti mese, sok kirándulás, nyáron strand, télen hóemberépítés, stb. Szóval, mi teljesen ellentmondtunk annak, milyen egy kamasz. Jó, néha vitatkoztunk anyuval, de hát ezt gyerekként is csináltuk. Viszont nem volt ilyen fenyegetőzés, meg hasonlók, amikről olvasok az “okos” könyvekben. Ennyi.

    1. Kedves Androsama!
      Köszönöm, hogy benéztél hozzám.
      Én sem voltam ilyen, de a világ sem volt ilyen. A gyerekeim jólneveltek, sok programjuk van, a kamaszoknak heti három-négy külön edzése, minden este van mese, nem is egy, nem sokat tévéznek, kordában van tartva a kütyüzés is, de a világ már más és erről nem lehet nem tudomást venni. Iszonyat sok inger éri őket, letagadni, hogy a külső környezet nem nyom ma latba semmit, egyszerű botorság.
      Ráadásul a legnagyobb fiúnk nem egyszerű eset, nagyon magas IQ-val áldotta vagy verte meg a sors (kinek melyik?!), nehezen illeszkedik. Most bekerült egy tehetséggondozó programba, reméljük, segít neki sok kérdésre választ kapnia ott magával és a világhoz való viszonyulásával kapcsolatosan és találkoznia hasonszőrű emberekkel.
      Minden kamasz más és szerintem ezzel nincs is semmi baj, vannak kevésbé lázadó típusúak és vannak akik jobban kilengenek, de szerencsére nem tart “annyira” sokáig.
      Üdv: Barbara

  2. Amikor a Legnagyobb a mutatóujjával bökködött felém és minden mondata úgy kezdődött, hogy “és Te is jól tudod.., csak úgy csinálsz, mintha nem értenéd.”, akkor arra gondoltam, hogy volt 12 évem megszeretni…. elég lesz-e a kamaszkor végéig. AMi nála még érettségiző korában is.tartott. …Volt az életünkben egy pont, amikor a kicsit későn érő gyerekemnek szerveztem egy állásinterjút (ezen állítólag brillírozott), majd vettem neki egy repülőjegyet odafelé (külföldi állás volt) ,…. Visszafelé nem…. Ott aztán összekapta magát és azóta boldog. Mi is 🙂 Ezt akkor írtam, amikor elment (ek). 🙁
    http://nokapultnal.blog.hu/2015/11/20/csak_vendeg_a_haznal

    1. Szia!
      Nagyon köszönöm, hogy benéztél a blogomra és megosztottad a saját élményedet. Örülök, hogy más is átélt hasonló szituációkat és így nem vagyok egyedül az érzéssel.
      Az írásod nagyon találó és félek is ettől a pillanattól, de tudom, hogy úgyis eljön és ez az élet rendje.
      Üdv: Barbara

  3. Jaj! Most legalább értem hogy miért hullott annyit a hajam! De ez után azt hiszem kezdek készíttetni egy parókát! 😂😂😂
    Az enyémek még csak kis kamaszok, de feszegetik a határokat rendesen. Csatlakozok az előttem szólóhoz én sem voltam ilyen. És igen az én gyerekeim is járnak különórára zene, tánc, sport ki-ki az egyénisége szerint de közben fáradtak csupa nagybetűvel. Van nyugodt család (bele kékülök néha de van) de van egy ( a mi időnkben még gondolatban sem létező) társadalmi elvárás. Igen elvárás, hogy milyen legyen a gyerek aminek ő aztán vagy megpróbál megfelelni vagy ő lesz a MÁS! Az én dolgom lenne tartani benne a lelket hogy igen fiam ilyen a felnőttek világa igen ha egyszer majd benne akarsz élni akkor alkalmazkodni kell. Igen ám de akkor hazajön a kényelmes puha fészekbe és leengedné! a gőzt. DE itt is vannak szabályok, házimunka, egymáshoz való viszonyulás és akkor jön az atomrobbanás!!!
    Egyszer olvastam Vekerdy Tamás válaszát egy anyukának aki arra panaszkodott, hogy a máshol illendően és jólnevelten viselkedő kiskamasz otthon kivetőzik magából. Erre azt a választ kapta asszonyom örüljön hogy a gyerek otthon hisztizik mert olyan a családi légkör, akkor bízik önben annyira hogy ezt otthon meg meri tenni!
    Nehéz időkben ez ad erőt!😁😜

    1. Szia Krisztina!
      Köszönöm, hogy benéztél hozzám és megosztottad velem a gondolataidat. Nagyon jó olvasni, hogy nem vagyok egyedül az érzéssel.
      Vekerdynek igaza van és én a szívem mélyén örülök, hogy itthon csinálják a fesztivált, de néha azért szeretnék a másik oldalon is állni, csak öt perc testcsere… ez az én nagy álmom. De majd ha tényleg felnőnek, akkor majd látni fogom az eredményt és talán büszke lehetek. Addig csak kibírom… 🙂 vagy végső esetben ott a paróka.
      Üdv: Barbara

  4. Kedves Barbara!

    Szívemből szóltál! Nálunk a 9 éves nagyfiú kezdi, és tényleg simán ki lehet csalogatni egy közös főzőcskével a sünifészekből… még. A lánykám még csak 7éves, de a vádló tekintet már megy, ezt már kipipálhatom. És igen!!! Elkezdődtek nála is a te soha…mi soha…velem soha…nekem soha… kezdetű (az ő szemszögéből igaznak vélt, az enyémből természetesen mindent megteszek, hogy helyt álljak) vádló szösszenetek….

    Krisztina hozzászólásában olvasott Vekerdy idézetet én is ismerem, azóta már megvádoltak ezzel (még az oviban), amikor a fiam meglátott és annyira a földhöz verte magát, hogy felrepedt a szája. Jött a dadus néni, és kérdezte, hogy “mit csinált veled anya?” (épp akkor érkeztem)… akkor már ismertem ezt a véleményét a Tanárúrnak, így magasból…nem érdekelt a dolod, inkább örültem neki, dicséretnek vettem, hogy a gyerekem nekem hisztizik….
    Amit pedig te írsz Barbara, tényleg néha a füldugó lehet a megoldás, nálunk is bejön, és elég kb 5 perc, plusz egy másik hangnemben hozzászólni a fiamhoz, és máris egy másik gyerekkel beszélget az ember. Bezzeg a lányom még duzzog, neki kell, hogy odamenjek vígasztalni, őt egyszerűen nem tudom kezelni, mert ilyen összecsapásokkor (amikor magamat is és az egész világot utálom) amit a legkevésbé szeretnék tenni, az a bújás…de neki az kell, hát ez van.

    Örülök, hogy vannak nekem! És minden egyes közösen megoldott nyertes-nyertes konfliktusért hálás vagyok.

    Köszönöm, hogy leírhattam!

    1. Szia Ági!
      Nagyon örülök, hogy benéztél a blogomra, de annak még inkább, hogy elmesélted a saját történetedet.
      Mostanában sokkal előbb kezdődik a kamaszkor, mint a mi korunkban és nem egy-két kihívást rejteget. Ráadásul minden gyerek más, másképp kell hozzá szólni, más nyugtatja meg. Ennek megfelelni nem könnyű és ettől igazi kihívás az anyaság. Néha úgy érzem, mintha öt anyja lenne az öt gyerekemnek, mert mindegyik más “arculatomat” kívánja. De ez is a kihívás része. És a végén ott lesz a megérdemelt jutalom,, hogy felnőve jó emberek lesznek.
      (Nagyon szeretem Vekerdy tanár urat, de még jobban szeretném, ha az emberek nem csak lájkolnák és osztogatnák a bejegyzéseit, hanem el is hinnék és követnék is és tényleg megértenék.)
      Szép napot.
      Barbara

Leave a Reply