(Olvasd magyarul) Mitől olyan nehéz az anyaság?

Sorry, this entry is only available in Hungarian.

8 thoughts on “(Olvasd magyarul) Mitől olyan nehéz az anyaság?

  1. Szuper anya vagy, ne szomorkodj! Ismerem ezt az érzést, csak Te két és félszer annyi gyerekkel küzdesz. Nincs nagyi a képben? … Rengeteg időt és energiát fektetsz valamibe, ami egyenlőre káosznak tűnik, de úgy hiszem ennél szebbet egy művész sem alkot és nincs az a karrier, ami ennél jobb sikereket hozna. A gondok, (már ezek…) elmúlnak. A kicsik felnőnek akkor is, ha nem kapnak professzionális, állandó, óramű-pontosságú ellátást. Pár év és nevettek rajta.
    Viszont ott lesz neked a sok csoda a családtagjaid személyében.
    🙂 <3

    1. Kedves Judit!
      Köszönöm, hogy benéztél a blogomra és megosztottad a gondolataidat velem.
      Vannak nagyszülők és segítenek is erejükhöz mérten, de ez egyre kevesebb, mert egyre idősebbek és az unokák száma is gyarapodik.
      Én is azt hiszem, hogy egy egészséges szintű elhanyagoltság nem árt meg nekik, nekem viszont segít talpon maradni.
      Már látom a fényt derengeni az alagút végén és nyilván van mosolyom is, csak néha könnyebben elszakad a cérna, ha mentálisan leeresztek.
      Üdv: Barbara

  2. Kedves Momwithfive! Most találtam rá a blogodra. Én is Momwithfive vagyok, a tieidnél nagyjából 2-3évvel idősebbekkel. A mentális terhelés! Hát ez az! Annnnyira egyetértek! Meg a “nehogy azt gondolják, hogy hanyag anya vagyok, csak azért mert sok a gyerek”-érzés is nagyon ismerős. 😊

    Na, most gyorsan végigolvasom az egész blogot.

    Szeretettel:

    Rita

    1. Szia Rita!
      Köszönöm szépen, hogy benéztél hozzám és tetszik, amit olvastál.
      Mindig nagy öröm nekem, ha tudom, hogy nem vagyok egyedül, mások is hasonlóan éreznek.
      Örülök, ha itt vagy és visszatérsz hozzám időről-időre.
      Üdv: Barbara

  3. Kedves Barbara! 🙂 böngészgetem a blogodat, és nagyon örülök, hogy egy facebook-megosztásnak köszönhetően rátaláltam! Szükségem volt már egy ilyen blogra. Gyermekes létről jó stílusban, engem is foglalkoztató kérdésekkel. Az egyetemista létből 2 éve az anyaság világába csöppentem, és ehhez bővíteni, cserélni kellett az eddig olvasott blogokat.
    Nekem “csak” két gyerekem van, egy 2 éves és egy 2 hónapos, sok a nagyszülői segítség, mégis átérzem azt, amit írsz ebben a posztban, de még a boldogtalanságos bejegyzést is. Tényleg újra kell definiálni a boldogságot. És tényleg nagyon leterhelő mentálisan az egész. A kevesebb alváshoz hozzá lehet szokni, de érződik a memóriámon, a koncentrációmon, a türelmemen, kreativitásomon a hiány…
    Engem is sokan irigyelnek kívülről, és persze, egyet is értek, szerencsés vagyok, de attól még nagyon nehéz. Nincs idő gondolkozni.. ez hiányzik.

    1. Kedves Dorka!
      Én is nagyon örülök, hogy az olvasóim között üdvözölhetlek.
      Köszönöm a kedves szavaidat, nagyon jólesnek, örülök, hogy találsz nálam neked hasznos tartalmat.
      Két gyerek nem csak! Nem a szám a fontos, hanem a megteremtett légkör, a családba beleadott energia. Soha nem csak! Nekünk öt van, de a szám nem számít, nem vagyok különlegesebb attól, mert ennyi csemete vesz körül, csak más az életünk. 🙂
      Nagyon fontos megtalálni az anyaságon túlmutató szerepeinket is – az édesapáknak is -, amelyek segítenek a nehéz pillanatokban, mert olyan nincs, hogy nincsenek, persze kinek kevesebb, kinek több, vérmérséklettől függően. Az anyaságba nem szabad “belehalni” kicsit sem, inkább el kell engedni dolgokat, lazábban kell venni bizonyos helyzeteket, hogy mindenki boldogan kerüljön ki belőle.
      Boldog babázást és kacagós pillanatokat a nagyobbal!
      Üdv: Barbara

  4. Kedves Barbara!

    Azt hiszem, a legjobbkor találtam rá a blogodra (Viku csoportjának köszönhetően)
    Kötelező olvasmány lenne mindenkinek, aki itélkezik és szaranyázik.
    Nekem csak 3 gyerek van 10 éve, de hidd el, a sztorijaidat átéltem és átélem én is, igaz, kevesebb gyerekszámmal és férj segitsége nélkül. És hiába irod humorosan, végtelen szeretettel, valahogy nem tudok rajta sem nevetni, sem mosolyogni. – pont amiatt, mit meg is fogalmaztál, az elképesztő fáradtság miatt.
    A fizikai fáradtságnál pedig valóban a mentális sokkal erősebb. Végtelenül kimerülten, zombiként, robotként is menni kell előre és csinálni, mert ez az elvárás, ez a követelés a környezettől. De vajon érdekel bárkit is, hogy mi mit szeretnénk, mi mire vágyunk?
    Fantasztikus, hogy ennyi teendő mellett még blogolásra is van időd, energiád, és biztos vagyok benne, hogy sokunkban újra fellobban a fény az általad közvetitett erő, energia, őszinteség és életigenlés olvasása közben.

    1. Kedves Anett!
      Nagyon szépen köszönöm, hogy benéztél a blogomra és elmondtad hogyan érzel.
      Nagyon sajnálom, hogy nincs mellett segítő társ, de fantasztikus anya lehetsz, ha három gyereket terelgetsz egyedül az élet útjain.
      Igen, előfordul, hogy kimerülünk, hogy alig megy, nem bírjuk, ilyenkor muszáj valahogy, valakitől, valahogyan segítséget kérni szégyenérzet nélkül. Muszáj. Hogy mások mit szólnak hozzá, az legyen az ő bajuk. Magad miatt kell és persze a gyerekek miatt.
      Az anyaság szép és élvezhető, ha nekünk is jut benne/mellette hely nem csak anyaként.
      A mentális fáradság a legrombolóbb, mert mások csak a külsőséget látják, hogy kedvetlen vagy, hogy olykor-olykor elhagyja egy-egy panasz a szádat, amit anyaként nehogy már megengedhess magadnak. Hát, de. Igenis, engedd meg, vedd körül magad olyan emberekkel, akiknek nem teher, ha megosztod a gondjaidat, akik mindenféle tanácsok helyett egyszerűen csak meghallgatnak. Ha meg már olyan nehéz, nyugodtan lehet szakemberhez fordulni. Én is voltam már. Ez nem szégyen, ez az igazi erősség, igazi bátorság.
      Nagyon drukkolok neked, hogy jöjjenek a jobb napok. Én itt leszek, ha bármikor van kedved, írj és beszélgethetünk.
      Üdv: Barbara

Leave a Reply