Szurokpetik, porcicák sorakozó! Avagy rend vs. káosz

Rend- és tisztaságmániás vagyok…, illetve voltam, amíg meg nem születtek a gyerekeim.

rend vs. káosz

 

A rendmániámról elég gyorsan – bár nem teljes mértékben, néha ugyanis erőt vesz rajtam a káosz feletti uralkodási vágy – leszoktam, mert hamar rájöttem: egyáltalán nem mindegy, hogy egy vagy hét ember után próbál az ember rendet tartani. Titkon persze mindig abban reménykedem, hogy egy nap a családom többi tagja is észreveszi, hogy a rend nem magától születik és nem merül ki abban, hogy a felesleges dolgokat az egyik sarokból átpakoljuk a másikba.

A tisztaságmániám esetében is kénytelen voltam lazítani a gyeplőn: egyszerűen nem fér bele az időmbe, hogy nap, mint nap fényesre suvickoljam a lakásban található hét csaptelepet, óránként járjam végig a helyiségeket, hogy mindenhonnan eltüntessem a gyerekeim kézlenyomatát (ej, milyen jó szórakozás is orgonasíp módjára a hatalmas, háromszárnyú erkélyajtón nyomott hagyni a kicsit koszos, nagyon ragadós praclikkal!).

Koszos gyerek, boldog gyerek

Mindenki ismeri a mondást: koszos gyerek, boldog gyerek. Az én csemetéim is rettentő mód élvezik, ha ugrálhatnak a pocsolyákban, ha vödörszámra hordhatják a vizet a homokozóba, hogy aztán nyakig sárosan emeljem ki őket onnan. (Négyes igen alternatív módját választotta egyik nyáron, hogy megszabaduljon a testére ragadt kilónyi homoktól: nem magát szappanozta be, hanem a fürdőkádba nyomta bele a tusfürdő felét, majd megnyitotta a csapot… életemben nem láttam annyi habot, mint akkor és ott, még Négyes se látszott ki alóla. Azóta mindig résnyire nyitva hagyom a fürdő ajtaját, hogy a fél szememet rajtuk tudjam tartani.)

 

rend vs. káosz

 

A legnagyobb pusztítást azonban a konyhában tudják véghezvinni, nem kell hozzá öt perc és máris romokban áll a helyiség egy-egy jól kivitelezett segítsünk-anyának! akció után, de igazából elég hozzá egy hétköznapi étkezés is és máris terülj-terülj asztalkám várja a hangyákat az asztal alatt. A romok eltakarításában azonban már csak Középső és Legkisebb veszi ki a részét önként (a többiek csak akkor, ha már nagyon csúnyán nézek)… Mondjuk ez utóbbi ténykedését erősen mellőzni tudnám, de olyan görcsösen tud ragaszkodni a felmosófához, mint jedi a fénykardjához: így inkább beletörődöm, hogy újra búcsút kell intenem néhány poharunknak, de legalább a szomszéd nem hívja ránk a rendőrséget a velőtrázó ordítás miatt, amit a felmosó elkobzása okozna.

A porcicák hajkurászásában Legkisebb az igazi élharcos. Hiába az állandó takarítás, mégiscsak a fővárosban élünk, ahol a szálló por a mindennapok velejárója és így a porcicák is az életünk részesei. Bámulatos ügyességgel piszkálja elő őket a legeldugottabb sarokból is, csak sajnos a felhasználásukat illetően nem egyezik az álláspontunk: ő megenné, én kidobnám. Amíg még négykézláb közlekedett, sokkal veszélyesebb volt, mert a szája egészen közel volt a padlóhoz és szinte észrevétlenül tudta eltűntetni a porcicákat a lepénylesőjében. Ekkor döntöttem úgy, hogy bár nem vagyok híve a steril környezetnek, de néha akkor is fertőtlenítem a lakást környezetbarát szerekkel.

Amíg én mindent igyekszem megtenni annak érdekében, hogy a gyerekeim mielőbb elsajátítsák a személyes higiénia alapjait, ők ahol tudnak, ellenállnak.

– Most komolyan, miért kell mindennap fürödni? Olyan fáradt vagyok és nem is vagyok büdös! – háborgott a minap Nagyfiú, amint csatakosan belépett a szobába a 2 órás judoedzés után.

– Lehet, hogy te nem érzed a szagodat, mert már hozzászoktál az elmúlt pár órában, és különben is túl közel vagy a forráshoz, na meg elfogult is vagy, de mi igen… és fúúúúj! – visszhangozták kórusban a többiek.

Nagyfiú dacosan el, hogy pár perc múlva bódító szagú illatfelhőben (“Már megint magadra borítottad apa parfümjét?”) csörtessen fel a szobájába.

De nem ő az egyetlen, aki megpróbál kibújni az általuk bosszantónak, időpocsékolásnak tartott feladatok, kötelezettségek alól. Vegyük például a hajmosást! Mindegyik utálja, ha csak tehetik, megpróbálják kijátszani a szigorúan szombat estére időzített tevékenységet. (Nyilván, ha nagyon megizzadtak, ha játszótéren jártunk, akkor akár minden nap hajat mosunk, de a szombati kötelező jellegű)!

 

rend vs. káosz

 

– Ugye, édesanya, ma vasárnap van? – szegezi nekem a kérdést Középső.

– Nem drágám, ma szombat van, hajmosás lesz este – válaszolom.

– De anya, péntek után vasárnap jön, nem tudtad?! Megreformálták a naptárt! – válaszolja határozottan Középső.

– Tényleg? És hova tűnt a szombat?

– Megszűnt, eltörölték, helyette két vasárnap van és így már nem is kell hajat mosni, mert azt is eltörölték – feleli.

– Nos, ha így van, akkor kénytelen leszek átütemezni a hajmosást vasárnapra és mivel kettő is van belőle a héten, ezentúl kétszer mosunk hajat – mondom neki válaszul.

– Na, ne! Inkább visszaállítom a szombatot!

Tisztaság és rend vs. káosz és kosz… nálatok melyik áll nyerésre?

4 thoughts on “Szurokpetik, porcicák sorakozó! Avagy rend vs. káosz

  1. Szia Barbara,
    Hát én nagyon igyekszem de valahogy úgy érzem hogy a porcicak mindig előnyben vannak pláne nyáron amikor mindhárom gyerkőc itthon van

  2. Nos, ez valóban így van. 🙂
    Régen, gyermektelenül kifejezetten rendmániás voltam, visszagondolva lehet terápiás kezelésre kellett volna járnom. Imádtam, hogy fejből mindennek tudtam a pontos helyét – odanyúltam és OTT volt. Ha ebből esetleg régebbi párom kizökkentett (mert a férfiak már csak ilyenek, itt tisztelet a kivételnek), akkor vérengző oroszlán módjára helyére tettem.
    Jelenleg 3 pici gyermek mellett, ez a világom összeomlott – a tejfehér emlékek köde végérvényesen bekebelezte! De ez így van jól, hiszen ha még mindig foggal és körömmel ragaszkodnék a megdönthetetlen rendmániámhoz, akkor minden bizonnyal egy erősebb kedélyjavító lenne a legjobb barátom, vagy a fodrászomhoz járnék hajpótlásra festéssel együtt, vagy ha komolyabbra fordult volna, akkor valami ideggyógyászat VIP vendége lennék havonta többször.
    Most, amikor vendég jön hozzánk – és a konyhában a mosogatóban várakoznak végérvényes sorsukra a poharak és edények tömege – egy kóbor gyermekzokni kukucskál a sarokban – vagy egy elfelejtett építőkocka szomorkodik a papucsomban… hangosan felkacagok magamban. Mert így természetes egy Élettel és Családdal megélt otthon – és aki nem így gondolja, annak kvázi nincsenek gyermekei vagy nem felhőtlenül boldogok. Hiszen nem robotok vagyunk, hanem érző, lelkes, kreatív emberi lények.
    Viszont a napokban a 4 éves lányom sokat tüsténkedik a mosogató körül, így érzem, hogy idővel ez a helyzet mindenképpen javuló tendenciát fog eredményezni! 😉

    1. A káosz is valahol egy bizonyos fokú rend, legalábbis a brit tudósok szerint… 🙂 Igen, vendégség előtt én is igyekszem hatékonyan működni és rendet rakni, vagy legalább gondosan bezárni a kamraajtót, ahova mindent bedobáltam… 🙂

Hozzászólás