Hogyan tegyük a zabpelyhet ehetővé?

Hogyan tegyük a zabpelyhet ehetővé a gyerekek számára?

tegyük a zabpelyhet ehetővé

 

Süssünk belőle isteni – számtalan ízvariációban készíthető – kekszet!

Amikor Férj az iskolai év kezdetén azzal az ötlettel állt elő, hogy próbáljuk ki a zabpelyhet, mint egy lehetséges változatot reggelire, nos, én elég furcsa tekintettel néztem rá.

– Kóstoltál te már zabpelyhet? – kérdeztem tőle.

– Nem, de a kedvenc receptes oldalamon (sic!) azt írják, hogy finom – válaszolta.

– És látni láttál már? – érdeklődtem tovább.

– Nem emlékszem, hogy valaha is bemutattak volna minket egymásnak – mondta.

Na, itt volt a bibi. Én már láttam és kóstoltam is. Nem lettünk barátok… akkor. Mert azóta már tudom, hogyan lehet igazán ízletessé tenni ezt az amúgy igen értékes, vitaminokban gazdag, de önmagában teljesen jellegtelen és íztelen gabonafélét.

De az előzmények nem voltak bíztatóak. Rengeteg receptet átböngésztem, tepsiszámra sütöttem a jobbnál jobbnak mondott változatokat, de valahogy egyik sem volt az igazi, illetve a gyerekek két nap után már nem akarták megenni, annyira jellegtelenek voltak a felturbózásukra belepakolt finomságok ellenére is a kisütött kekszek.

Már épp feladni készültem a házi konyha megreformálására indított projektemet, amikor elém került egy sajtpapírra lefirkantott változat. A pontos eredetet sajnos nem tudtam megállapítani, kinek is kellene megköszönnöm, hogy átsegített a válságon, de a végeredmény tekintetében ez talán nem is olyan fontos.

Egészséges zabkeksz alaprecept

Zabkeksz alaprecept
Szerző: 
Előkészítési idő: 
Főzési, sütési idő: 
Összes idő: 
Mennyiség: 40
 
Egészséges és finom zabkeksz számtalan ízvariációban
Hozzávalók
  • 18 dkg vaj
  • 15 dkg barna cukor
  • 2 db tojás
  • 1 csipet só
  • 16 dkg zabliszt (lehet fehér liszt is, de így egészségesebb)
  • 1 db citrom reszelt héja
  • ½ teáskanál sütőpor
  • 16 dkg zabpehely
  • 20 dkg finomság (blansírozott mogyoró, kókuszreszelék, apróra tört csokoládé, aszalt gyümölcsök, cukrozatlan holland kakaó...)
Elkészítés
  1. Keverjük a vajat habosra a cukorral.
  2. Adjuk hozzá a többi hozzávalót.
  3. A finomságokat vágjuk apró darabokra és úgy keverjük a masszához.
  4. Melegítsük elő a sütőt 180 Celsius fokra.
  5. Egy sütőlapot vajazzunk ki vagy tegyünk bele sütőpapírt.
  6. A nyers tésztából formázzunk diónyi nagyságú golyókat és a kezünkkel formáljunk lapos korongokat belőlük (így kellően rusztikus formát kapnak).
  7. Tíz-tizenöt perc alatt süssük készre a zabkekszeket.
  8. Fém dobozokba zárva egy hétig biztosan elállnak.
Megjegyzés
A zabpelyhet megédesítő finomságokból én kettőt-hármat szoktam egyszerre használni, a legnépszerűbb párosítások:
blansírozott mogyoró-csoki-kókusz
aszalt vörösáfonya-kókusz-kakaó
aszalt sárgabarack-fehércsoki-kókusz
kandírozott naracs-kókusz
kandírozott citrom-kókusz-kakaó

 

tegyük a zabpelyhet ehetővé

Hozzászólás