Így (ne) neveld a gyerekedet!

Így (ne) neveld a sárkányodat… akarom mondani a gyerekedet!

ne neveld a gyerekedet

 

Így csináld, úgy csináld, ezt tedd, ezt ne tedd, ha jót akarsz a leszármazottadnak: komolyan mondom, öt gyerekkel a hátam mögött is teljesen össze vagyok zavarodva a rám zúduló információáradattól, s egyre inkább megelevenedni látszik az egyszer falra firkált graffiti…

Állítsátok meg a világot, ki akarok szállni!

Az utóbbi időben az egyre népszerűbb majd-én-megmondom-hogyan-éld-az-életed life coach iparág (tisztelet a kivételnek, akik tényleg értenek hozzá) mellett folyamatosan gyarapodik az egymásnak homlokegyenest ellentmondó gyereknevelési tanácsokat osztogató személyek és online oldalak száma, csak győzze kapkodni a fejét az ember lánya.

Annyiféle irányzat van, mint égen a csillag és a gyereknevelés egyébként is olyan, mint a foci: mindenki ért hozzá. Sokak szerint én a keményvonalasok közé tartozom, a szigorú édesanya mintapéldánya vagyok, mert képes vagyok szabályokat felállítani, mi több, ragaszkodom is hozzájuk. Mert lássuk be, biztosan lehet élni szabályok nélkül egy nagycsaládban,  csak nem nagyon érdemes, mert a káosz fél nap alatt nagyobb kárt okoz, mint néhány szabálytalan alapszabály.

Szabálytalan szabályok

ne neveld a gyerekedet

 

Néhány hónappal ezelőtt megdöbbenve hallottam egy ismerősöm szájából, hogy őt teljesen lenyűgözi, milyen katonás rendben is éljük az életünket az öt gyerekünkkel.

Titokban gyorsan körülnéztem, hogy tényleg hozzám beszél-e, mert én sok mindent látok bele az életünkbe, de szerintem még nyomokban sem tartalmaz rendet – még mogyoró is több lehet benne -, nemhogy katonásat.

Aztán, amikor rákérdezett, hogyan is telik egy átlagos napunk, beláttam, nagyon is pontosan meghatározott szabályok szerint vezérlem a családunk életét, és bármennyire is ódivatúnak tűnik az álláspontom, ezek nélkül talán nem is boldogulnék a családi kapitányi ranggal együtt járó feladattömeggel: még kuszább lenne az életünk, ami már önmagában véve is rendkívül összetett, több rétegű, néha még számomra is átláthatatlan és kibogozhatatlan. Egy pillanatra felsejlett előttem egy kép arról a napról, amikor a családunk minden tagja azt csinálja, amit akar, akkor, amikor akarja… soha ilyen gyorsan nem hessegettem még el egyetlen gondolatfoszlányt sem.

Ma minden a gyerekek és az ő igényeik körül forog. Annyiféle módon nevelhetünk gyereket, hogy az ember csak kapkodja a fejét: hol ilyen, hol olyan – néha egymásnak teljesen ellentmondó – tanácsok árasztják el az online világot, és mindenki nagyon igyekszik megfelelni nekik, hol ennek, hol annak, mert ha nem tesszük, akkor valamit végképp elrontunk a gyerekünkön és jaj lesz nekünk és neki is.

Én sokkal inkább azt gondolom, hogy jaj akkor lesz nekünk, ha felcseréljük a szerepeket, ha a megengedés látszata mögé bújva lemondunk a szabályokról, mert félünk konfrontálódni a gyerekünkkel és félünk kimondani, hogy mi vagyunk a felnőttek, rajtunk múlik, milyen életük lesz felnőtt korukban, még ha e szigorúság most nem is tetszik nekik.

 

ne neveld a gyerekedet

 

A szabályok miatt nálunk leginkább Nagyfiú és Nagylány szívja a fogát. Ők az úgymond példamutatók (akár jó, akár rossz értelemben), Középső és Négyes a követők, Legkisebb pedig…, nos ő a Diktátor. Jelen pillanatban a napirendi szabályokat az ő bioritmusa szabja meg. És ettől szabálytalanok a szabályaink, hogy bár a tartalmuk ritkán változik, de mindig az aktuális célszemély szerint frissítjük őket.

A családunk életvitelét befolyásoló szabályokat nem szülői kicsinyességből hozom, hogy az erőmet fitogtassam, hanem, hogy élhető életteret biztosítsak a gyerekeimnek és magunknak, a korlátokat pedig olyan tágra szabom, amennyire csak lehetséges.

Mikről is van szó? Nálunk nincs demokrácia az ételválasztásban, nem főzök ötfélét, úgyis találnának benne fújogni valót, az étel azért van, hogy megegyük. A hétnek hét napja van, minden nap kedvezek valakinek, amit biztosan szeret, a többiek pedig fejet hajtanak, vagy éhen maradnak.

A közös programok k-ö-z-ö-s-e-k, akkor is, ha egyik vagy másik gyerek már unalmasnak találja. Mi is annak találjuk némelyiket, de nem tehetünk mindenkinek egyszerre a kedvére, tekintve, hogy nagyon nagycsalád vagyunk. Természetesen nem mindig a kisebbekhez igazodunk, de mégiscsak ők a szűk keresztmetszet, mert a múzeum már érdekes lehet a nagyoknak, de három kicsit lefoglalni ott nem egyszerű, szóval mindig a kisebb ellenállás felé hajlik a kezem. Lehet ellene panaszt emelni, de nem érdemes. Legkisebbet ugyanis nagyon nehéz meggyőzni róla, hogy ne akassza le a képeket a falról, míg Nagyfiú és Nagylány – bár utálják -, de kivárják, hogy a kisebbek kitombolják magukat a játszótéren, addig ők olvasnak (vagy látványosan unatkoznak, esetleg arra fanyalodnak, hogy mégiscsak bekapcsolódjanak a játékba a kisebbek szintjén) és valljuk be őszintén, ez kevésbé veszélyes, mint a képlopás.

Egy gyerekkel az ember még megengedheti magának azt a luxust, hogy egyszer-egyszer ne pakoltassa el a játékokat a nap végén a csemetével, hiszen másnap nagy az esély rá, hogy úgyis újra azokkal fog foglalkozni, ráadásul a mennyiség elfér a szoba egyik sarkában. Öt gyerekkel erre esély sincs, hacsak nem akarunk bokáig gázolni a legóban és társaikban. Ezen a ponton könyörtelen vagyok: ami nem kerül a helyére, az egy időre kikerül a forgalomból, mert sajnos a rossz példa ragadós, ragadósabb, mint a jó (ki érti ezt?). A rendrakás a gyerekek közös feladata, nem érdekel, ki vette elő és ki nem rakta el, eredménycentrikus vagyok.

A csend nagy kincs minálunk, ezért a délutáni csendes pihenő alatt csend van…, aki nem tud csendben lenni, az alszik, aki tud, annak nem kell. És láss csodát, működik, vagyis el tudják foglalni magukat pisszenés nélkül, csak a kellő motiváció kell hozzá.

Konkluzió

Őszintén bevallom, engem nem nagyon érdekelnek a nagybetűs gyereknevelési könyvekben megírt okosságok a szabályok idejemúltságáról, illetve csak akkor, ha az írója eltölt velem egy napot a tűzvonalban, vagy minimum négy gyereke van és a sok okosság mellett azt is bevallja, hogy a könyvben foglaltak megvalósíthatóságának százalékos aránya a gyerekek számával pontosan fordított arányban áll.

Mert a papírra vetett idealisztikus tanácsok pont annyit érnek, amennyit meg lehet belőlük valósítani öt gyerek mellett… és tisztelet a kivételnek, nagyon kevés az ilyen tanács, viszont az általam alkalmazott szabályoktól működik a családunk és még senki nem szerzett lelki sérüléseket, nélkülük viszont én már padlót fogtam volna.

19 thoughts on “Így (ne) neveld a gyerekedet!

  1. A really great post! I agree, having just one child is a total different thing than having two or more. And I agree on setting boundaries. I, too, don’t want to exercise my authority by setting up rules, but also to make it easy for my child and our family to get along together.

  2. Szia!
    Mindig nagyon tetszenek az írásaid, de ehhez most külön szeretnék gratulálni. Bár nekem csak egy (nagykamasz) gyerekem van,de a leírtakkal teljesen egyetértek. Ha nem szabunk határokat meg lehet nézni hova jutunk- láthatjuk is sok esetben. És itt nem csak a család “működése” a cél, hanem, hogy élhető maradjon a világ, mert a most felnövekvő generáció (óvatos leszek) 70%-a mindent azonnal de egyszerre és “ingyen” akar. Szóval szívemből szóltál a szabályok miatt 🙂 További sok sikert az életben! Üdvözlettel: Reni

    1. Kedves Reni!
      Nagyon köszönöm, hogy benéztél hozzám és írtál nekem.
      Én is csak azt tudom mondani, hogy teljesen egyetértek veled, bennem van egy kis félsz a jövő generációjával kapcsolatosan. Tudom, hogy változik a világ és vele együtt minden, de azért kellenének biztos pontok, amelyek erőt, biztonságot adnak az élethez.
      Szép napot kívánok neked.
      Barbara

  3. I have four kids and I agree that one vs four is a totally different thing. I really haven’t put much thought into rules vs. boundaries, but I do what works for us. And the cooking different dinners for each child is crazy. I know someone that does this and I think it’s nuts to make three different dinners each day because each one wants something different.

  4. Teljesen egyetértek! Egy gyermekem van még, de ha nem vagyok következetes, akkor a káosz, de egy (számunkra) élhetetlen élet kezdene kibontakozni. Egy-két dologban következetlen voltam az elején (főleg alvással kapcsolatban), és meg is lett az eredménye. Most igyekszem visszatérni a “helyes mederbe”, és működik 🙂

    1. Szia!
      Köszönöm, hogy ellátogattál a blogomra.
      Szerintem már egy gyereknél is jó felállítani bizonyos kereteket, pláne, ha több is van/lesz. Az ember könnyen hiheti, hogy neki anélkül is menni fog, és biztos van erre is példa, de az nem én vagyok. Öt gyerek az tömeg és ha nincsenek szabályok, élhetetlen az életünk.
      Üdv: Barbara

  5. “A családunk életvitelét befolyásoló szabályokat nem szülői kicsinyességből hozom, hogy az erőmet fitogtassam, hanem, hogy élhető életteret biztosítsak a gyerekeimnek és magunknak, a korlátokat pedig olyan tágra szabom, amennyire csak lehetséges.”

    Nagyon köszönöm ezt a cikket, tökéletesen leírtad, amit én is vallok. fenti idézettel különösen egyetértek. Szabályok állítás és betartatása nélkül biztosan megbolondulnék a négy gyerek mellett, így viszont egész élhető az életünk. Arról nm is beszélve, hogy én még azt tanultam, hogy a gyereknek igenis szüksége van bizonyos korlátokra, hogy biztonságban érezze magát. Vagyis akárki akármit mond, bizony még a gyerekek is tudják, hogy a szabályokra szükségük van.

    1. Kedves Mariann!
      Köszönöm, hogy benéztél hozzám. Nagyon jó látni, hogy igenis vannak édesanyák, akik nem félnek a szabályoktól és nem a szeretetlenség jelét látják benne, hanem a következetességet és egy élhető élettér alapjait.
      Szép napot neked.
      Barbara

  6. Szia,
    Már többször vissza olvastam ezt a posztot, annyira tetszik és maximálisan igaz minden egyes szava. Én sok dologban tudtam eddig következetes lenni, de volt olyan is amiben nem, viszont egyre jobban megy a határ húzás és most pl a kaja kérdésben is határt húztam, azt eszik ami van ha nem tetszik akkor így jártak 😉
    Miután már nem kicsik(9,5 nagy lány, középső 8 lesz legkisebb meg 7) egyre több olyan feladatot adok nekik amit még tudnak csinálni. Ebből persze néha lázadás van, de ez van 😉
    Mégegyszer nagyon köszönöm ezt a szuper posztot 🙂

    1. Kedves Timi!
      Köszönöm, hogy benéztél hozzám és ilyen jó véleménnyel voltál erről a posztról.
      Határokat húzni mindig nagyon nehéz, legyen szó bármilyen életszakaszról. Mindig azt érezzük a legnehezebbnek, amelyben épp benne vagyunk. A következetesség nem egyenlő a szülői hatalomfitogtatással, csak egy út a normális családi élet felé.
      Üdv: Barbara

Hozzászólás