Nagycsaládos anya nem stresszel

Nagycsaládos anya nem stresszel. Miért is tenné? A sok gyerek a stressztől nem lesz kevesebb, csak a probléma lesz több.

nagycsaládos anya nem stresszel

 

Bizton állítom, hogy amikor még csak egy gyerekem volt, illetve kettő, sokkal többet stresszeltem, mint most, hogy öt van. Tény az is, hogy abban az időben más jellegű problémákkal szembesültem, és mivel volt időm agyalni rajtuk (legalábbis több időm, mint nagycsaládosként), így nagyobbnak is tűntek, mint amekkorák valójában voltak. Most, hogy már egy kispályás focicsapatnyi gyerek nyüzsög körülöttem, nincs időm gondolkodni a problémákon, így viszont a stressz is kevesebb lett. Hát nem érdekes?

Egy nagycsaládban nem sokszor egy gyerek van, hanem egy gyerekekből álló nagy kiterjedésű halmaz, amelyet egészében kell átlátni, mozgatni, nevelni, irányítani, intézni a velük, mint egésszel kapcsolatos mindennapi dolgokat. Számszerűen nem biztos, hogy több a gond, de hogy jellegüket tekintve teljesen mások, az biztos. Egy gyereknél biztosan nem merül fel például eldöntendő kérdésként, hogy négyre az iskola elé menjek-e Középsőért, vagy Nagyfiú szülői értekezletére üljek-e be, esetleg Nagylány karate övvizsgáján szurkoljak az én egy szem lányomnak. Nem, ez egy gyereknél nem merül fel, az viszont jó eséllyel igen, hogy honnan akasszak le egy játszópajtást most azonnal ennek a lurkónak, mert lassan hangyát fogok szedni, ha még egy kört le kell játszanom a Csigafutamból.

“Egészséges szintű elhanyagoltság”

Egy szem gyereknél az ember még agyal, még gondokodik és nem zsigerből cselekszik. Én is ezt tettem: szakkönyveket olvastam és jegyzeteltem, próbáltam felnőni a feladathoz. A harmadik gyereknél már nem próbálkoztam ilyesmivel, mert tudtam, hogy esélyem sincs… addigra megtanultam, hogy nem a győzelem, hanem a részvétel a fontos. A gondolkodás, spekulálás, mérlegelés helyét átvette a csinálni-kell-és-kész életérzés és pont ettől működik az egész.

Amikor megszületett Nagyfiú, egy addig ismeretlen világ nyílt meg előttem. Olyan feladatokkal, kihívásokkal, problémákkal találtam magát szembe, amikről addig nem is tudtam, vagy nem is sejtettem, hogy léteznek. Rengeteg teendőm lett hirtelen: etetni, öltöztetni, büfizetetni, altatni, ringatni, fürdetni… és mindezt lehetőség szerint napirendbe szedve, de azért szem előtt tartva a baba igényeit… közben pedig táplálkozzak egészségesen, igyak elég folyadékot, nyerjem vissza az alakomat, igazgassam a háztartást, aludjak sokat, mert kipihenten sokkal több mindenre vagyok képes.

Ember legyen a talpán, aki ezt a sok mindent elsőre tökéletesen csinálja. A többedik gyereknél a kezemet már a rutin vezette és az egészséges szintű elhanyagoltság elve, vagyis hogy nem minden a gyerekek körül forog személyekre lebontva, hanem a család, mint egész áll a középpontban és nem a nagycsaládosságból fakadó hátrányokra koncentrálunk, hanem az előnyökre, hogy a gyerekek is lássák, nem dől össze a világ, ha nekik is vannak feladataik és mi pedig nem szolgák vagyunk az ő kényelmük érdekében.

 

nagycsaládos anya nem stresszel

 

Már rég nem dőlök a kardomba, ha esetenként nem bio minden szempontból kifogástalanul egészséges étel került délben/este az asztalra, sőt, esetleg egyáltalán nem főztem, hanem rendeltem. Idővel megtanultam nem foglalkozni azzal sem, ha a gyerekeim megpróbáltak zsarolni az érzelmeire hatni, hogy a szomszéd Pistike épp most kapta meg a legújabb Playstationt: a harmadik gyereknél már egyáltalán nem volt lelkiismeretfurdalásom, mert lehet, hogy Playstationra nem futja, de valami olyat ad nekik a nagycsalád, amit Pistike nem kap(hat) meg azon  egyszerű ténynél fogva, hogy egy nagyon nagycsalád nagyon más, mint az egy-két gyerekes háztartás.

Nooormááááliis nagycsalád?

Mondhatnám azt, hogy a sok gyerek normálissá tesz – ami ugye az én számból kicsit furcsának tűnhet, főleg, hogy néhanapján majd’ elönt az ár és épp, hogy a felszínen tudom tartani magam a teendők tengerén -, de talán még kifejezőbb, hogy kordában tart. Nálunk nincsenek kilengések, nem engedhetjük meg magunknak azt a luxust, hogy átadjuk magunkat a szélsőségeknek az élet bármely területén, mert sem időnk, sem energiánk, sem kapacitásunk nincs arra, hogy az életünk részévé tegyük őket.

Nem célom a kis és nagycsalád szembeállítása, a “Testvérben az erő!” kedélyeket borzoló szlogen megidézése, csupán olyan egyszerű alapigazságokról van szó, mint például: nekem nem kell tudatosan törekednem arra, nehogy elkényeztessem a gyerekeimet, vagy elgallopírozzam magam mondjuk ajándékozás terén, mert erre nem ad lehetőséget sem a lakásunk, sem a pénztárcánk kiterjedése. Még a kísértés lehetősége sincs meg, vagyis no stressz!

Vagy vegyük azt az esetet, hogy mennyivel nehezebben – full stresszesen – engedi el az ember az egy szem gyerekét egyedül a városban… bezzeg, ha kettő, ne adj’ Isten három, indul neki egyszerre, egy időben, egy irányba a világnak, az annyival jobb: össze tudnak veszni a nyílt utcán, együtt vesznek el és persze, hogy egyikük sem vitt magával telefont, de megvan rá az esély, hogy legalább az egyiknek rémlik, merre is kéne menni igazából vagy legalább fel tudja idézni az égtájakat, amiből a másik kettő levonja a helyes következtetéseket.

Nem jelent problémát, ha az egyre inkább megkopó matematikai tudásomnak köszönhetően nem tudtam belőni a recept helyes mennyiségét, mert nincs az az ételmennyiség, amely nem fogy el öt gyerek mellett, vagyis nem kell azon paráznom, hogy a második nap végére már a könyökükön jön ki a paprikás krumpli, mert nincs második nap, illetve az sem probléma, hova tegyem a maradékot, ha már nincs hely a hűtőben…, mert nincs maradék.

Ugye mennyivel könnyebb dolgom van?

*a fotók, képek csak illusztrációk

7 thoughts on “Nagycsaládos anya nem stresszel

  1. Szia Barbara,
    Ez a poszt is nagyon jól jött most, egy kis pozitív megerősítés sosem árt 😉 Mert hàt ugye én hiába mondom a két gyerekkel rendelkező nővérnek hogy a három gyerek már nagyon màs szint, szerinte hülyeség 😉

    1. Szia Timi!
      Hogy ezek a posztok mindig jól jönnek?! 🙂
      Nemsokára lesz egy olyan poszt is, amely arról szól, hogy tényleg sok-e öt gyerek? Nagyon sokan gondolják, hogy nem, egy-kettő már nem számít ide vagy oda. Lehet… ki lehet próbálni.
      Nem lehet meggyőzni embereket arról, hogy a nagycsalád egy szintugrást jelent, egészen addig, amíg ők maguk bele nem keverednek. Akik meg nem, azoknak meg úgyis hiába magyarázza az ember.
      Üdv: Barbara

  2. Drága Barbara!

    Minden bejegyzéseden szívből és felszabadultan kacagok, mert nagyon is igazak!
    Nekem 7 gyermekem van – 5fiú és 2leány – és igen nagy életkori skálán mozognak. (ez nem a ” kinek a lóva nagyobb” felsorolás… félre ne értd kérlek)
    Szóval igen változatosak és “kreatívak” a napjaink. Ezért is merem hangosan elmondani és egyben állítani is, hogy minden perce értékes a családi “szervezett káosznak” , mert egy Isteni remekmű, egy csoda, amiben mi szerelmesen, humorral és akarattal megtanulunk együtt küzdeni. Mint a főnix madarak, minden nap újraéledünk hamvainkból, mert “csak hétköznapi anyák” vagyunk. Miközben tudjuk, hogy a követkető nap is a szeretet emésztő tüzében ér véget majd, a világ legtermészetesebb módján kelünk fel…., szeretünk…, ölelünk.. , vigasztalunk…, dorgálunk…, örvendezünk és halunk bele a bánatba.., majd térdreborulunk teremtettségünk kegyelmétől megrészegedve és hálával remélünk újra és újra minden pillanaban. Kellhet ennél több bárkinek?! 😉

    Szeretettel és imával veled: Zsu:)

    1. Kedves Zsu!
      Nagyon szépen köszönöm, hogy benéztél hozzám.
      Őszinte elismerésem a hét gyerekért, csodálatos családod lehet. Nekem ötig tartott az erőm…
      Minden szavaddal egyetértek, ezt hit és remény nélkül nem lehet csinálni, legyen a hit forrása bárhonnan is való.
      Az édesanyák nem lehetnek “csak hétköznapiak” pont azért, mert képesek minden egyes nap újraéledni, bármilyen is volt a tegnap.
      Őszinte csodálattal: Barbara

  3. Szia Barbi,
    Ma újra beleakadtam ebbe a posztban, a legutóbbi olvasása óta annyi változott, hogy leginkább nagycsaládos barátnőim vannak, a többiek ellopták, mert egyszerűen nem értették miről is beszélek, és többször megkaptam hogy ti akartatok 3 gyereket, ez nyilván igaz, de attól még ha elmondom, hogy ezeg ez nehezebb mint pl 2 gyerekkkel akkor csak néztek rám nagy szemekkel 😂😂

    1. Szia Timi!
      Nehéz beleképzelni más emberek helyzetébe magunkat, legyen szó bármiről. Így nehéz elképzelni, mennyire más, ha az embernek kettő helyett három gyerekkel kell nap, mint nap megküzdenie. De talán nem is kell beleképzelni, elég lennne annyi, ha nem tennénk megjegyzéseket egymás élethelyzetére. Mindenkinek jobb és könnyebb lenne… de ettől vagyunk talán a legmesszebb.
      Barbara

Hozzászólás