Mentás eperparfé roppanós csokiréteggel

A nyár ígérete tavasz végén: mentás eperparfé roppanós csokiréteggel.

mentás eperparfé

 

Szerintem, amíg lehet epret venni a piacon, zöldségesnél vagy szedni a nagyszülők kertjében, addig egyszerűen muszáj (v)enni. Ez az első olyan gyümölcs, amely végre felváltja a téli banán-narancs/mandarin-alma triumvirátust, színt hoz az életünkbe és persze ízorgiát. Bátran kijelenthetem, hogy számomra a tavasz az eperrel kezdődik.

A múltkori epres receptnél már említettem, hogy nálunk a gyerekek kívánsága határozza meg, mi sül éppen a sütőben vagy dermed a hűtőben. A meleg idő közeledtével igyekszem olyan recepteket választani, amelyekhez nem kell bekapcsolni a sütőt, mert a tetőtéri lakásunkban anélkül is igen magasra tud szökni a hőmérő higanyszála, hogy megtámogatnám még egy kis plusz meleg levegővel, amelyben a pogácsák szaunáznak a számukra kijelölt zárt térben…, na és persze a gyerekek is pillanatok alatt fel tudják forrósítani a hangulatot, ha arról van szó.

Azt is tudni kell rólam, hogy nem vagyok egy konyhai zseni, nem találok ki új recepteket, nem kísérletezgetek, vagy ha mégis, akkor az kreatívkodás helyett inkább büntetésnek számít a családom szemében. Most azonban csoda történt! Szörfözgettem a neten és csodáltam a szebbnél szebb epres recepteket, amikor úgy éreztem: elég ihletet kaptam ahhoz, hogy valami újat kreáljak… olyan sütit, amelyet nem könyvől/netről olvasva csinálok meg, hanem pusztán az inspirációk alapján, emlékezetből, több receptet összeollózva. Így született meg ez a mentás eperparfé kekszes alapon, roppanós csokiréteggel.

Mentás eperparfé

mentás eperparfé

 

Mentás eperparfé roppanós csokiréteggel
Szerző: 
Konyha: Dessert
Mennyiség: 12
 
Hűsítő desszert eperből
Hozzávalók
  • 50 dkg mosott, pucolt eper (+10 dkg a díszítéshez)
  • 6-8 mentalevél
  • 6 tojássárgája
  • 20 dkg cukor
  • 6 dl tejszín
  • 3 dl tej
  • 2 zacskó vaníliás cukor
  • Kekszes alap:
  • 1 csomag Győri Édes zabkeksz
  • 7,5 dkg vaj
  • Ganache:
  • 2,5 dkg vaj
  • 10 dkg étcsokoládé
  • 1 dl tejszín
Elkészítés
  1. Készítsünk elő egy 23 cm-es kerek kapcsos tortaformát.
  2. A kekszet daráljuk le, a vajat olvasszuk meg, majd a két hozzávalót keverjük össze.
  3. A vajas kekszet egy kanál segítségével nyomkodjuk bele a tortaformába, amelyet korábban duplára hajtott sütőpapírral kibéleltünk.
  4. Tegyük a mélyhűtőbe.
  5. Készítsük el a ganache-t: forrósítsuk fel a tejszínt, daraboljuk bele a csokit, keverjük simára, majd tegyük hozzá a vajat is.
  6. Vegyük elő a tortaformát, a kekszrétegre simítsuk rá a ganache-t, majd tegyük vissza a mélyhűtőbe megszilárdulni.
  7. Készítsük el a parfét.
  8. Keverjük habosra a tojássárgákat a kétféle cukorral, öntsük fel forró tejjel és főzzük sűrűre gőz felett.
  9. Hagyjuk kihűlni.
  10. Verjük kemény habbá a tejszínt.
  11. Turmixoljuk le a megtiszított epret a mentalevelekkel.
  12. Keverjük össze az epret, a tejszínt és a főzött krémet, majd az egészet öntsük rá a csokival borított kekszrétegre.
  13. Tegyük a mélyhűtőbe 7-8 órára.
  14. Fogyasztás előtt 20 perccel vegyük elő, hogy könnyebben szeletelhessük. Friss eperrel díszítsük.
Megjegyzés
Ha látványosabb díszítésre vágyunk, használjunk csokiba mártott fél epreket.
A receptben leírt mennyiség 10-12 főre elegendő. Ha kisebb társaságra készítenéd, felezd meg a mennyiséget, használj őzgerincformát, amelyet előzőleg fóliával béleltél ki. Töltsd bele az epres parfét, majd simítsd le. Hagyd el a csokiréteget és szórd a tetejére a vajas kekszmorzsát, amikor kiborítod, ez lesz az alja. 5-6 órát hűtsd a mélyhűbőben.

 

mentás eperparfé

 

mentás eperparfé

 

mentás eperparfé

Tipp

  • az eperszezon végén sem kell lemondani e hűsítő finomságról, más bogyós gyümölccsel is nyugodtan kipróbálhatjuk: nagyon jól áll neki a szeder, a málna, az áfonya és a ribizli is…

Hozzászólás