Meddig marad ma gyerek egy gyerek?

Meddig marad ma gyerek egy gyerek?

marad gyerek

 

170 cm magas, 46-os lába van (!), online oldja meg és adja fel a versenyfeladatokat matematikából, e-mailben küldi el a hittan házi feladatot, a tabletjén készít prezentációt honismeretből… és mindehhez még csak tizenhárom éves. Már régen nem köszönt puszival, elintéz egy hellóval vagy valami hasonlóval a pelyhedző bajsza alatt…, mert már az is van neki. Még nem borotválható, de érzékelhető. Ennek ellenére Nagyfiú még csak gyerek, a törvény értelmében is kiskorú, de mégis annyira más, annyival felnőttesebbnek tűnik, mint amilyen én voltam 13 évesen.

Neki már természetes, hogy egyedül közlekedik a városban, hiszen van nála mobiltelefon, amelyen bármikor elérhető lenne, ha gond van (a feltételes mód annak szól, hogy gyakrabban hagyja lemerülni, minthogy keresne egy töltőt, de még gyakrabban hagyja… el… valahol). Nem is értette a múltkor, hogy miről beszélek, amikor megemlítettem, hogy én egyetemista koromban kaptam az első saját mobilomat, sőt 22 éven át nem volt telefonunk az otthonunkban, ha valakivel beszélni akartam, akkor a házunktól 150 méterre lévő pénzbedobós készüléknél kellett várakozni, hogy trécselhessek egy kicsit a barátaimmal.

Tíz éves Nagylány is olyan nagy már: a teste már nem egy kisgyereké, az alakja formálódik, megjelent már rajta a nőiesség egy-egy vonása… Erre amúgy épp nemrég döbbentem rá, amikor egy betegség miatt kivételesen megkért, hogy segítsek neki fürödni…, kivételesen, mert egyébként már magára zárja a fürdőszoba ajtaját és senki nem léphet be, amíg bebugyolálva ki nem libben onnan. Korábban együtt fürödtek a gyerekek, de Nagylány egy idő óta már nem hajlandó erre, sőt kikéri magának, ha a fiúk közül valamelyik beóvakodna dolgát végezni a gyerek fürdőbe, ha ő épp ott van és tisztálkodik/szépítkezik. Ez utóbbi tevékenység még szerencsére kimerül a fésülködésben, ruhaigazgatásban, nyáron egy-két nőcis, csillogós tetoválásban meg körömlakkban, másra még nem tart igényt. (Ennek az is lehet az oka, hogy én magam fiús alaptermészetű vagyok, nem kenyerem a cicoma, néha-néha egy-egy nagyon szolid smink kiemelkedően fontos események kapcsán, de ennyi. Nyilván, ha lenne itthon alapanyag, akkor már megfogyatkoztak volna a készleteim és nem csak általam.)

Az, hogy Nagylány már tényleg nem kicsi lány – pedig az én szememben még mindig az és örökre az is marad – a múltkor jól megmutatkozott abban is, hogyan reagált a legutolsó születésnapjára kapott ajándékokra. A nagy műgonddal összeválogatott kreatív ajándékot és a hőn vágyott könyvet egyetlen mozdulattal söpörte félre, amikor meglátta azt a meglepetést, amelyet már végső kínomban találtam ki és csináltattam anyósommal: egy egyszerű kis táska, flancos nevén nesszeszer, benne egy kis tükör, apró fésű, kis szappan, egy körömlakk és egy zacskó illatos törlőkendő. Én tényleg csak azért csináltattam, hogy a sok apró, szerteszét heverő izé-bigyó végre egy helyre kerüljön a szobájában, de Nagylány reakciója teljesen meglepett, majd’ kiugrott a bőréből, mert hogy a suliban már minden lánynak van és egyébként is annyira menőőőőő! (Ha tudom, hogy egy ilyen apróságtól ekkorát növök a szemében és én leszek minden idők legtutibb édesanyja, Isten bizony, korábban megcsináltatom…)

.

marad gyerek

.

De ami még ennél is drámaibban mutatja számomra, hogy Nagylány már nem kisgyerek: másfél-két évvel idősebb barátnői között már akad olyan, aki túl van az első piros betűs napján. Őszintén? Nagyon szíven ütött a dolog, mert rájöttem: muszáj lesz vele a közeljövőben elbeszélgetnem a nővé válásnak erről a csöppet sem kellemes oldaláról, hogy még azelőtt értesüljön róla, mielőtt szembesül az első jeleivel és netán megijed tőle vagy – rosszabb esetben – titkolni próbálja. Ha kicsit kárörvendő akarnék lenni, akkor azt mondhatnám: milyen jó, hogy csak egy lányunk van! De azért kicsit sajnálom Férjet, mert ő sem úszhatja meg a felvilágosítást, hiszen négy fiú édesapja, akik közül az egyik lassan ivarérett lesz, és bizony, ott is van mit mesélni.

És ha már ennyire felvilágosultak lesznek a gyerekeink, nyilván hamarosan kopogtat az első kamaszszerelem is…, vagy már az is lehet, hogy itt is van! Tavaly volt egy kislány, akiről tudom, hogy tetszett Nagyfiúnak, de aztán ez elmúlt. Most nem tudom, hogyan áll ezzel a kérdéssel, mert alig beszél velem, de azért az jelzésértékű lehet, hogy a Milka szívecskés csokijaimból néha-néha eltűnik egy-egy darab. Nagylány tolltartójában is találtam már szívekkel körberajzolt sajtpapírt, amelyet aztán vihogva tüntetett el az asztalának fiókjában, miután rákérdeztem az eredetére, illetve az utóbbi időben mindig olyan Tea Stilton könyveket kér, amelyek valamilyen módon a szerelemről szólnak… vajon miért?

.

marad gyerek

.

Egyértelmű, hogy Nagyfiú – és bizonyos értelemben, egyes helyzeteket tekintve Nagylány is – már elindult az úton, amely a fiatal felnőtté válás felé vezet, és ami manapság sokkal korábban érkezik el, mint az én időmben. Szerencsére itt van még nekünk Legkisebb, Középső és Négyes – a két utóbbi ugyan technológiai ismeretekben engem már simán kenterbe ver, informatikus Férjet kicsit nehezebben -, akik még igazi (kis)gyerekek, bújnak, ölelnek és egyelőre nem tesznek fel olyan kérdéseket, amelyektől vagy elpirulunk vagy csak simán eltátjuk a szánkat és gyorsan telefonos segítséget kérünk.

Hozzászólás