Csomagoljak vagy ne csomagoljak?

Csomagoljak vagy ne csomagoljak? Ez a kérdés karácsony előtt nagyon is aktuális.

csomagoljak karácsonyra

 

Ha a karácsony előtti káoszra, őrületre gondolok, akkor persze, azonnal, fél lábbal már a bejárati ajtó előtt vagyok… De nem, most nem ez jár a fejemben, pedig néha tényleg nagyon is erős bennem a késztetés, hogy kámforrá váljak, ha csak rövid időre is, hanem sokkal inkább az, hogy szembemenve eddigi szokásommal, az idén először nem fogom becsomagolni a családunk karácsonyi ajándékait. Senkiét.

Ez az elhatározás számomra a lemondások lemondása, s hatalmas lelki tusa után döntöttem így (na, jó, azért olyan hatalmas nem volt, mert valahol a szívem mélyén kicsit örültem, hogy nem kell éjszakákon át a legnagyobb titokban és csendben – van olyan ember, aki csendben meg tud küzdeni fél tucat guriga színes, zörgős papírral és legalább ugyanennyi, mindenhova, csak a papírra nem ragadó cellux-szal szentségelés nélkül?! –  a leglehetetlenebb alakú tárgyakat szép karácsonyi papírba tekergetnem és nem fog közben az összes ragasztószalag a kezemre, a padlóra, a szekrényre, a hajamba ragadni, hogy aztán a végére elveszítve a ragadóképességét bénán fityegjen az ajándékon, amelyről aztán már azelőtt lehull a lepel, hogy a tulajdonosa egy ujjal is érintette volna…).

Ha valaki jól ismer, az tudja, hogy nekem az ajándékcsomagolás amúgy nagyon fontos, egy-egy szép papírért, dobozért képes vagyok akár a város másik végébe is elzarándokolni. De most, karácsonykor  (a születésnapok, névnapok egyelőre megmenekültek) nem lesz se doboz, se csomagolópapír – az üdvözlőkártya még függőben van -, csak egy-egy nagy, újrahasznosított és ha jól vigyázunk rá, még akár két-három további alkalommal is felhasználható papírtáska…, de az legalább karácsonyi motívumos. Mi történt? Miért döntöttem így?

Az egy dolog, hogy nekem mennyire fontos az ajándékok kinézete, de a múltkor ránéztem családunk lábnyomára, na, nem azokra, amelyeket a gyerekek hagynak maguk után a fürdőszobában a vizes talpukkal (meg kell hagyni, azok közül is egyik-másik igencsak méretes), hanem az ökológiaira és dobtam egy hátast. Az mondjuk eddig is feltűnt, hogy hiába gyűjtjük már egy jó ideje szelektíve a hulladékot, a maradékból így is kijön naponta-kétnaponta egy akkora adag, amely szűknek találva a családi szemetest közösségi kukáért kiált. Szelektív hulladékgyűjtés ide, környezettudatos élet és nevelés oda (Nagyfiú igencsak megsértődött a múltkor, amikor közöltem vele, hogy ha nem ír, jegyzetel az iskolai füzeteibe az órákon, akkor az nem környezettudatosság, hanem szimpla lustaság), az ökológiai lábnyomunkra vonatkozó eredmény megdöbbentett: bár a hazai átlaghoz (3,7 ha) képest jól állunk (2,7 ha), de azért a világátlagtól (2,2 ha) elmaradunk; ráadásul ezek az átlagértékek messze meghaladják a rendelkezésünkre álló erőforrásokat (1,8 ha).

Ezek a számadatok és egy tavaly karácsonyi kép cikázott a fejemben – amikor is épp, szó szerint bokáig gázoltunk a szebbnél szebb papírokban a nappali közepén, a fa alatt az egyik elkóborolt legó elem után vadászva -, amikor a minap a karácsonyi csomagolópapírok beszerzésére kiszemelt bolt polcairól elkezdtem begyűjteni a zsákmányt.

 

csomagoljak karácsonyra

 

Miközben végigpörgettem a fejemben a meglepetések listáját és megpróbáltam csomagolópapírban materiálizálni a lelki szemeim által látott kupacot, már legalább fél tucat tekercs papír üldögélt a bevásárlókosaramban és épp nyúltam volna a következőért, amikor is felrémlett előttem, hogy ezeket mind fel is kell majd varázsolni az ajándékokra… aztán meg le… meg ki… a kukába. Ahogy ez eszembe ötlött, ugyanazzal a mozdulattal már pakoltam is vissza az összes gurigát a helyére és öles léptekkel elhagytam a boltot. Szegény eladó talán azt gondolhatta: a karácsony szelleme ijesztett rám a papírok közül, azért ez a sietség… mással ugyanis nem tudnám magyarázni, amit a bolt elhagyásakor a szemem sarkából még láttam, vagyis, hogy miért közelített egy, a feje fölé tartott bottal a papírtekercseket rejtő kosár felé.

Az igazság az, hogy néha már-már hajlamos vagyok megfeledkezni arról, hogy öt gyerek tényleg sok(k), de hiába minden önámítás: tényleg így van és ennek igen határozott, kézzel fogható jelei vannak. A fél órás receptek nálunk minimum három óráig tartanak, mert harminc perc alatt még az étel elkészítéséhez szükséges négy kiló krumplit sem tudom megpucolni, nemhogy az asztalra varázsoljam a kész ebédet. Bevásárláskor is mindig úgy nézek ki a cekkereimmel, hogy az eladók már messziről készítik elő az áfás számla igényléséhez szükséges papírokat, mert ekkora mennyiséget tuti nem magamnak vásárolok…. pláne nem heti szinten. A napi szennnyes és mosott ruha mennyiségének átmozgatásával elégetett kalóriáim vetekszenek a heti futásommal leadott zsírmennyiséggel. Miért pont a szeméttermelésünk lenne kivétel?

Így hát döntöttem és ahogy az egy nagycsaládban gyakran megesik, a praktikusságot helyeztem előtérbe a szépség ellenében: az én szívem ugyan egy kicsit szomorú – de a világbékéért mindent –, a gyerekeket azonban nem a külcsíny érdekli – ha megkérdezném őket, melyik csomagolópapír volt a kedvencük az elmúlt évekből, valószínűleg körberöhögnének… jogosan – ők a tartalomra utaznak… és a papírzacskó még akkor is ott van. Jut is, marad is.

2 thoughts on “Csomagoljak vagy ne csomagoljak?

  1. Hú, Barbara, nagyon becsüllek a döntésedért! Én elég régen már CSAK karácsonykor csomagolok ajándékot (minden másra ott az ajándéktasak :-)), úgyhogy nem tudnék lemondani erről még egyelőre. De teljesen igazad van, bennem is minden alkalommal feldereng a kép, amikor ajándékot csomagolok éjszakába nyúlóan szenteste előtt egy nappal, hogy az a csomagolás, amit oly nagy gonddal, 10 percig díszítgettem, gondolkodtam, hogy végül hova is kerüljön az a szalag, és hogy legyen felerősítve az ajándékkísérő, és melyik gyereknek végül melyik papírt válasszam, szóval ez az átgondolt kompozíció milyen gyorsan és hány cafatban fog 24 órával később lekerülni a tartalomról, és landolni a kukában, mert ugye papírhegyek között nem lehet játszani az új szerzeményekkel, hiszen nem nagy a nappalink 6 emberhez viszonyítva.

    Szóval egyszer lehet, hogy én is eljutok erre a döntésre, de mivel nekem úgy tűnik, az év során ez az egy kreatív tevékenység maradt, ahol kiélhetem csekélyke szépérzékem, így egyelőre még megtartom ezt magamnak, és irigységgel vegyes csodálattal figyelem azokat, akik már ezt is el tudták engedni.

    Nagyon boldog, és áldott karácsonyt kívánok neked, és családodnak!

    Üdv,

    Maja

    1. Kedves Maja!
      Azért ebben a döntésben van egy kis önzés is, a szűk család 15 fő és irgalmatlan mennyiségű ajándékot szoktam becsomagolni és néha bizony a hátam közepére kívánom. De persze tudatos is volt az elhatározás, mert évről évre elborzadva néztem, hogy mennyi papírt dobunk ki csak Szenteste és akkor még az ajándékok dobozairól nem is esett szó.
      A következő lépcső a textilzsák lesz. Jövőre havonta csináltatok egyet, így a hét darab ára nem olyan megerőltető és karácsonyra elkészülnek simán.
      A blog miatt nekem a kreativitásom csúcsra van járatva, többre nincs szükségem. De megértem a te álláspontodat is, sőt…!
      Nagyon örülök, hogy néha-néha benézel hozzám és megosztod velem a gondolataidat, nagyon sokat jelent nekem.
      Nagyon békés, boldog, örömeteli karácsonyt és vidámsággal, kacagással teli új évet kívánok nektek.
      Barbara

Hozzászólás