Lássunk világot: miért fontos gyerek(ek)kel utazni?

A szülői létnek számtalan aspektusa van. Vannak nehéz és nehezebb részek, de van egy kis szelet, amelynek kivitelezése bár nem könnyű, de mégis megér minden fáradozást. Az utazás. A gyerek(ek)kel való utazás.

lássunk világot
kép: Pexels

Nagycsaládos szülőként néha nagyon vágyom rá, hogy egyedül legyek, vagy Férjjel kettesben csináljunk valamit a gyerekek nélkül: ahhoz ugyanis, hogy a gyerekekkel való közös létünket élvezni tudjuk és a lehető legtöbbet tudjuk belőle kihozni, szükségünk van ilyen időszakokra is.

Bár néha tényleg nagyon jó kicsit távol kerülni a gyerekeimtől, soha nem mondanék le a velük való közös utazásról. Mert gyerekekkel utazni egészen más élmény, mintha csak egyedül vagy kettesben vágnánk neki a nagyvilágnak.

Az utazás egy folyamat, amely nem azzal kezdődik, hogy beülünk az autóba és elindulunk az úti cél felé és nem azzal fejeződik be, hogy néhány nap után hazatérünk az otthonunkba. Ennél sokkal többről szól.

Nagycsaládi utazást tervezni egy közösségépítő folyamat, amolyan csapatépítés. A szóba jöhető helyszínek kilistázása, a beérkezett ajánlatok áttanulmányozása, majd a legmegfelelőbb kiválasztása, az utazást megkönnyítő applikációk letöltése, a megfelelő felszerelés összeírása olyan, mint egy valódi családi brainstorming, amelyben a család összes tagjára szükség van, még Legkisebbre is, aki kiválóan tudja felkutatni a leglehetetlenebb helyekre eldugott térképeket (mert persze ő rejtette el őket, így csakis ő tudja, merre kell keresgélni).

Én már ezt az előkészületi szakaszt is élvezem: együtt a család, a gyerekek ötletelnek, észrevétlenül tanulnak új dolgokat (térképet olvasnak, látnivalókat keresnek a szóba jöhető szálláshelyek környékén, utánanéznek a helytörténeti eseményeknek, megismerkednek különféle applikációkkal és a netes keresők használatával), mi, szülők, pedig kapunk néhány önfeledt órát, napot, amikor úgy érezhetjük: a nevelésükbe fektetett energiánk nem volt teljesen hiábavaló, a gyerekeink tudnak normálisan is viselkedni… csak a célt kell jól meghatározni.

Ezek után az utazás maga már csak a hab a tortán. De nem lennénk mi, ha ebbe a habba nem potyognak bele ez-az, nem pöttyedne meg itt-ott…

Hogyan (ne) készüljünk a családi utazásra?

Bár nagyon fontosnak tartom a gyerekekkel való utazást és élvezem is, azért minden évben parázom rendesen a közös vakációnk előkészítésétől. Miért? Mert nagycsaládosságunk révén annyi minden közbejöhet – a szálláshely kiválasztását befolyásoló alapproblémák mellett egy váratlan betegség, anyagi gondok, a szülői tekintélyt épp a legfontosabb pillanatokban figyelmen kívül hagyó gyerekek -, hogy nincs ember, aki erre lelkileg teljesen fel tudna készülni. Én sem.

 

lássunk világot
kép: pixabay

Az egész folyamat hónapokkal az utazás előtt kezdődik. Márciusban veszek egy – na, jó, inkább három – nagy levegőt és rávetem magam az internetre. Kipróbált – bár eddig be nem vált – keresőszavakkal (falusi szállás, teljes ellátás, nagy apartman, önellátás kizárva, fővároshoz közel stb.) próbálom felkutatni a legoptimálisabb nyaralóhelyeket. Nem kevés órába telik összebogarászni három-négy olyan szálláshelyet, amelyek egyáltalán szóba jöhetnek nálunk.

Miért vagyok ilyen pesszimista? A tapasztalat beszél belőlem: nagyon kevés szállásadó van felkészülve ekkora családra. A szálláshelyek nagy része maximum 2 felnőtt+3 gyerek fogadására alkalmas, persze lehet a nappaliban is aludni meg pótágyazni és hasonlók, de ha valódi pihenésre vágyunk – legalább éjszaka – akkor ezek nem az ideális megoldások.

Ha megvan az a pár hely, ami ránézésre megfelelő, kezdődhet a levelezés, a véget nem érő telefonos egyeztetés, hogy pontosan olyan-e a szállás, amire mi gondolunk, annyi szoba van-e tényleg, amennyi fel van tüntetve a leírásban, kibérelhetjük-e az egészet, nem lesznek-e ott mások a nyaralásunk alatt. Néha elég érdekes válaszok szoktak érkezni (“Csak heten vannak, itt pedig tíz ember is elfér pótágyon, miért zavarja magukat, ha még valakiket elszállásolnánk maguk mellett? Majd beosztják a vécéhasználatot!”).

A három-négy ajánlatból az utolsó fordulóra általában – jó esetben – két lehetséges jelölt marad. “Férfiasan” be kell vallanom, hogy én csak olyan helyre megyek nyaralni, ahol teljes ellátást tudnak biztosítani. Nem szeretem az olyan megjegyzéseket, hogy egy könnyű tésztát, virslit, paprikás krumplit fél óra alatt össze lehet dobni, nem olyan nagy gond az. Nem, valóban nem az, hiszen ezt gyakorlom az év 355 napján…, tehát pontosan tudom, hogy mennyi az annyi és köszönöm, de a nyaralás alatt nem kérek belőle, elvégre én is pihenni mennék.

Kilenc éves nagycsaládos utazási tapasztalataim alapján azt kell mondjam: alapos utánajárás, többszöri levelezés, kérdezősködés nélkül nem szabad az első optimálisnak tűnő (mondom tűnő!) ajánlatra lecsapni, mert nem várt meglepetésekben lehet részünk. Ha mindent gondosan körbejárunk, biztosan nem lesz olyan élményben részünk, hogy megérkezéskor derül ki, a legfoglalt ház két apartmanrésze nem átjárható, ráadásul az egyik részben még vécé sincs (de legalább az éjszakai kalandtúra biztosított) vagy, hogy mégsem kapunk teljes ellátást, mert időközben a vendéglátók meggondolták magukat (túl nagy feladatnak érezték a teljes ellátás biztosítását – na nem mondod?), de azért nincs harag, ugye?

Minden évben ott van bennem a félsz, hogy nem fogunk találni az általunk támasztott igényeknek megfelelő szállást, de az utolsó pillanatban mindig rábukkanok az ideális helyre az ideális vendéglátóval és ilyenkor nincs más hátra, mint várni a közös szabadság napjait, hogy útra kelhessünk az öt gyerekkel új vidékeket felfedezni, új élményekben tobzódni.

 

lássunk világot
kép: pixabay

Mert gyerekekkel az ember olyan dolgokat is kipróbál, amelyeket amúgy magától soha nem tett volna meg (ha nem lennének gyerekeim, eszem ágában nem lett volna belépni egy kalandparkba, pláne nem csúsztam volna át kötélen egy tó felett, amelybe bármikor beleeshettem volna és e tevékenységemet nem kísérte volna őrült sikítás); megtanulunk újra rácsodálkozni a világ apró csodáira, nem is tehetnénk másképp a minden uborkafánál megálló és percekig bogarászó Legkisebbel, aki minden gyíkban – nekem tök egyformának tűnnek – talál valami újdonságot, aki minden pitypangot úgy fúj el, mintha az lenne az életében az első, amit szélnek ereszt.

Tábortüzet gyújtunk, fahangon, de legalább jó hangosan énekelünk, sokat nevetünk és ha szerencsénk van, a sok közös pillanat közben megláthatjuk a gyerekeink igazi arcát, amely lehet, hogy egészen más, mint amit a morgós, stresszes, szürke hétköznapokban látunk.

Ennél pedig semmi nem lehet jobb és fontosabb. Éljen hát a gyerekekkel való közös (nagy)családos utazás!

Ha tetszett, amit olvastál, iratkozz fel a hírlevelemre, vagy csatlakozz a facebook oldalamhoz és a Mom With Five – Pont jó szülők vagyunk! csoporthoz, ahol egy szuper közösség mellett bepillantást nyerhetsz nem mindennapi ötgyerekes életünkbe is!

2 thoughts on “Lássunk világot: miért fontos gyerek(ek)kel utazni?

  1. Kedves Barbara!
    Nem szoktam hozzászólni a blogodhoz, csak szépen csendben olvasgatom… de ehhez a poszthoz muszáj volt pár sort írnom.
    Bár mi csak “kiscsaládosok” vagyunk (2 gyerkőccel), de a nyaralás tervezése minden évben – illetve megelőző évben – már decemberben elkezdődik, mert minden évben összehozunk egy nagy családi nyaralást a testvéreimmel illetve anyukámékkal, egyre bővülő létszámban. Jelenleg 13 főt számlál a társaság, de további bővülésre még van esély.
    Jellemzően sokszobás nyaralót szoktunk bérelni (persze ez sem egyszerű, főleg a felnövekvő gyerekek igényeit is figyelembe véve, már nem annyira akarnak az ősökkel egy légtérben aludni például), de eddig még mindig sikerült, idén lesz az 5. közös nyaralásunk.
    A reggelit általában önellátással oldjuk meg, napközben kirándulás, strandolás során csak vmi arra jellemzőt szoktunk enni, és esténként étteremben vacsorázunk. Igaz, költségesebb ez a megoldás, de fel szoktuk osztani egymás közt a vacsorákat, és mindenki 1-1 nap fizeti az egész társaságét. Illetve egy este (általában az utolsó este) grillezünk vagy főzünk vmit bográcsban.
    Bocsánat, kicsit hosszúra nyúlt… szép estét neked! Ági

    1. Kedves Ági!
      Köszönöm szépen, hogy benéztél hozzám és most a csendes olvasás helyett megosztottad velem a gondolataidat.
      Ez egy szuper ötlet, amit leírsz. Nálunk a szűk, nagyon szűk család 20 fő, ami ugyebár nem kevés. Én egy olyan ember vagyok, aki nyaraláskor nem szeret alkalmazkodni senkihez, még a szüleihez se. Mert akárhogy is nézzük ekkora “tömegben” már elkerülhetetlen az alkalmazkodás. Nekem nagyon fontos a pihenés és a gyerekeimre való koncentrálás a nyaralás alatt, ezért nem szoktunk osztozni senkivel. Év közben kevés idő jut rájuk és ilyenkor szeretnék velük lenni minél többet és nem bandáztatni őket.
      Mindenkinek más jön be, másképp tudja az akkumlátorát feltölteni. Mi magunkban szeretünk nyaralni, aminek megvannak a hátrányai, de ez van.
      Ettől függetlenül szoktunk nagycsaládos összejöveteleket is szervezni, de azért azok másról szólnak. Legalábbis nálunk. Olyankor nincs pihenés, közösségi élet az van, de nyugalom, az nem nagyon… még nyomokban sem. 🙂
      Remélem, hogy máskor is benézel hozzám.
      Üdv: Barbara

Hozzászólás