Két dudás egy csárdában, két fiú egy szobában

Egy otthont a közösségi terek éltetnek. Ugyanakkor a privát szféra tiszteletben tartása is fontos. Mi van, ha nincs elég hely? Hogyan fér meg két dudás egy csárdában, azaz két fiú egy szobában?

két fiú

 

Sok jó ember kis helyen is elfér. Alapjában véve tökéletesen egyetértek ezzel mondással, de ha a gyerekeimről van szó, akkor viszont inkább nem. Tudom miről beszélek, hidd el. És nem, nem arról van szó, hogy a gyerekeim ne lennének jó emberek, csak hát a kis, de talán még kifejezőbb, ha azt mondom közös térben való létezés egy idő után már nem annyira problémamentes. Főleg, ha nem szobanövényekről beszélünk, hanem gyerekekről és ha ráadásként mindkét nem képviselteti magát a felhasználók között. Mint nálunk.

A gyerekeink hosszú éveken keresztül egy nagy közös szobában laktak. Mindenkinek megvolt a maga kis területe, amelyet leginkább az ágyuk szimbolizált meg egy komód vagy valamiféle tárolószerűség a ruháiknak. A játékok, könyvek itt már nem fértek el, így aztán azok a közös térben találtak maguknak helyet. Hogy őszinte legyek ez már a kezdetektől fogva problémás területnek számított, mert a saját tulajdon felett érzett birtoklási vágy a gyerekszívben elég mélyen gyökerezik és a helyhiányra való hivatkozás nem igazán elég erős érv ellene.

 

két fiú

 

Amikor aztán Legkisebb is megszületett, a tér még inkább beszűkült, olyanannyira, hogy neki már csak a szülői hálóban jutott hely. Na.

Nem vagyok én semmi jónak az elrontója – és amúgy tök cuki volt, ahogy pár (hó)naposan ott szuszogott az ágyunk mellett -, de itt azért megálltam egy pillanatra és elgondolkodtam: talán ideje újragondolni a gyerekszobai teret. Mert mégsem lakhat Legkisebb velünk tizennyolc éves koráig, mert szőrösen, 190 centiméteresen, 45-ös lábbal már nem fog olyan cukin szuszogni. Max. horkolni. Arról nem is beszélve, hogy ha 53 centiméteresen kerülgetni kell, akkor három és félszeres nagyságnál már elkerülő utat kell hozzá építeni felül- és aluljárókkal. A hálónkból való kiköltözés – mármint a mi kiköltözésünk – pedig soha volt opció. Szeretem a gyerekeimet, sok mindenre hajlandó vagyok a kedvükért, de az egyetlen védbástyámat, ahol legalább néha nyugalomra lelhetek a tömegben, még értük sem voltam hajlandó beáldozni. Önző szülő! Hja, kérem… öt gyerek mellett?!

Hurrá, felújítunk!

Jöhetett hát az újratervezés. Elméleti és gyakorlati szinten. Feltűnő és eltűnő falakkal, átforgatott ajtókkal, át-/el- és újraszabott bútorokkal, nagyonlelkes, majd nagyonideges résztvevőkkel, hogy aztán a mesteremberek két hónap alatt életre keltsék, amit az építész papíron megálmodott.

Egyetlen aprócska hiba volt az amúgy minden szempontból hibátlan tervben, hogy akárhogy csűrtük-csavartuk a teret – még Neo is megirigyelhette volna a technikánkat a Mátrixból -, a négyzetméterekből és az építészek rémálmait megtestesítő L-alakzatból csak négy szobára futotta. Nekünk meg öt gyerekünk van. De ezt már mondanom se kell. Ahogy azt sem, hogy a négy az nem öt. És ez fordítva is igaz. A lényeg a lényeg, hogy egy gyerek szoba nélkül maradt. De ki legyen az, aki osztozik valaki mással az egyik szobán? Na, és ki legyen az a másik?

Öröm volt az ürömben, hogy legalább azon nem kellett görcsölni melyik szobán fog majd osztozni a két kiválasztott gyerek. A legnagyobb alapterületűn. Mily meglepő!

A megfelelő pár kiválasztásához szépen sorba vettük a szóba jöhető szempontokat: Nagylánynak tuti kell egy külön szoba, mert lány, a többiek meg fiúk; Nagyfiú is jobb, ha egyedül költözik, mert kamasz és elsőszülött és mert csak. Jobb az mindenkinek. Ott álltunk hát a három kicsivel: Középsővel, Négyessel és Legkisebbel. Sakkoztunk így, sakkoztunk úgy, de mindig ugyanarra a következtetésre jutottunk, hogy nincs senki a családban, aki Négyes hangadó technikáját el bírja viselni egy óránál tovább anélkül, hogy ne kezdenének a szemei kigúvadni, a keze pedig ökölbe szorulni. Így aztán ő került a harmadik üres szobába és Középső pedig összeköltözött Legkisebbel.

Két dudás egy csárdában…

Mivel nagyon pici alapterületű szobákról – mondjuk ki bátran: félszobákról, ferde tetősík alatt! – beszélünk, ezért nem volt kérdés, hogy berendezési tárgyakból csak a legszükségesebbek kerülhettek a szobákba: ágy-asztal-szék-tároló (könyveknek, ruháknak). Slussz. Kivéve, ha ketten laknak egy szobát, mert akkor mindenből kettő kell. Vagy nem és inkább funkciókat ötvözünk, felfelé terjeszkedünk, kombinálunk és variálunk… együtt tágulunk az univerzummal.

Milyenek a jó multifunkcionális bútorok? Fel sem tűnik, hogy vannak, belesimulnak a falba. Elnyelnek mindent, amit csak kell. Néha még a gyerekeket is. Együtt nőnek a szoba lakóival. A design részei, mert díszítésre amúgy nem sok hely jut – hiszen minden talpalatnyi hely kihasználásra vagy beépítésre kerül -, ami meg igen, azt a gyerekek azonnal kisajátítják. Amúgy meg az a legjobb, ha olyanok, mint Pom Pom, bámulatosan tudják változtatni az alakjukat, hol ilyenek, hol olyanok: napközben játszóteret, délután tanulósarkot alkotnak, este pedig összeállva tökéletes pihenőzónává alakulnak.

#Pihenés

Ezeket a szempontokat figyelembe véve próbáltam a szükséges lakberendezési tárgyakat kitalálni, majd elhelyezni Legkisebb és Középső közös szobájában.

Miután sikerrel átverekedtem magamat a 3D tértervező programon  – én, akinek a térlátása kimerül a perspektivikus ábrázolási mód szabatos kiejtésében és helyesírásilag szakszerű szótagolásában -, úgy éreztem: semmi sem állíthat meg. Kivéve a fal. A tetősík ferde fala. Mert ezt az apróságot elfelejtettem felvinni a tervezőprogramba, így az emeletes ágy csak ott fért el a kiszemelt helyén, a gyakorlatban már nem. És amíg az online világban elég megnyomni az erase gombot az újratervezéshez, addig ehhez a való életben inkább egy fűrész kell. Hajajjj… Mit egy? Sok. Mert a fa tömör és vastag, az emeletes ágy meg nagy.

 

két fiú

 

De csakazértis meglett a méretre szabott ágy, már csak abban kellett bízni, hogy belefér Középső és nála nem kell rövidítésre játszani. Nem kellett. Idővel meg majd helyet cserélnek Legkisebbel, aztán meg elköltöznek. A saját tetőjük alá, a saját lakásukba.

#Tanulás, alkotás

A legkevesebb időt az alkotó- és tanulósarok megtervezése jelentette. Az ok rém egyszerű. A konyhában tanulnak és alkotnak. Mert ott van elég hely szétpakolni. Hurrá! A szobájukban maximum az elkészült műveket tárolják és az épp nem használatos tankönyveiket. Ahhoz meg elég egy átlagos íróasztal. Még sok is. De porfogónak meg bújócskázni pont megfelel.

#Játék

A szabad, önfeledt játékhoz tér kell. És mi nincs egy tetőtéri félszobában? Tér. Evidens. Ha gonosz őszinte akarnék lenni, akkor azt mondanám, hogy persze ennek is megvan a maga előnye, különösen annak fényében, hogy

 

két fiú

 

De azért na.

Egy ilyen lakóhelyiségben két módon van lehetőség teret nyerni:

  • még a legalapvetőbb berendezési tárgyakat sem vesszük meg
  • megpróbálni mindent a falra kenni tenni és minden igyekezetünkkel felfelé építkezni
  • a leeső sarkokat, szabálytalan falnyílásokat beépíteni, hasznosítani, teletömni idétlen formájú játékokkal, amelyeket sehol máshol nem tudunk tárolni… a tökéletesen kocka formájú tárolódobozokban például semmi esetre sem

A magasra húzott tárolók között pedig máris ott a szabad tér. A rendrakásra meg ott vannak a mindent elnyelő dobozok és fiókok. Beléjük nézni meg nem kell.

 

két fiú

 

két fiú

 

Mi az én tanulságom? Ha az élet citrommal kínál, csinálj belőle limonádét! Ha sok a gyerek, de kevés a tér: fúrj, faragj, szabd át egyszer, kétszer, háromszor, törj magasra, tedd a falra, dugd el, húzd ki, told át. Hagyd, hogy a tér alakuljon hozzád és ne fordítva! Így akár két fiú is elfér egy tetősíkokkal szabdalt félszobában, az öt év korkülönbség sem probléma és ha tényleg jól csináltuk, akkor nem csak a vállunkat veregethetjük meg, de még a gyülekezési szabadságot sem kell korlátozni.

Ha tetszett, amit olvastál, iratkozz fel a hírlevelemre, vagy csatlakozz a facebook oldalamhoz és a Mom With Five – Pont jó szülők vagyunk! csoporthoz, ahol egy szuper közösség mellett bepillantást nyerhetsz nem mindennapi ötgyerekes életünkbe is.

2 thoughts on “Két dudás egy csárdában, két fiú egy szobában

  1. Szuper lett a szoba! Ügyesek vagytok!
    Mindig érdekelnek a praktikus megoldások, nálunk hárman vannak egy szobában. Igaz, hogy nagy szoba, de a pakolással mindig bajban vagyok – ruhák, játékok mindenütt… ☺

    1. Szia Gréta!
      Üdv újra itt. Köszönöm a kedves szavaidat. Biztosan lehetne ennél is sokkal jobb, de működnek a terek és nekünk ez a legfontosabb. Én úgy érzékelem: élvezik, hogy van saját, zárható ajtajú szobájuk. Nyilván ez megint személyiségfüggő.
      Nálunk bevált ez a rendszer és ennek szívből örülök. Így néha van egy kis nyugalom… 🙂
      Máskor is szívesen látlak itt a blogon, nézz be hozzám.
      Barbara

Hozzászólás