Helló!

Nő vagyok. Feleség vagyok. Édesanya vagyok. Blogger vagyok. A nevem Barbara.

Igen, ebben a sorrendben.

Miért nem az első helyen említem az anyaságot, ha már családi blogot írok?

Mert az első kettő nélkül nem lennék öt gyerek édesanyja, az első három nélkül pedig most nem olvasnád itt e sorokat. Tehát fontos a sorrend. Nekem fontos, kijelöli a helyemet, kifejezi mindazt, ami én vagyok. Minden más tulajdonságom csak esetleges és leginkább a körülményektől függ.

Lila vagyok a méregtől, ha felbosszantanak a gyerekeim, vagy kék, ha az arckrémembe Legkisebb egy óvatlan pillanatban ételfestéket csöpögtet és én ezt a reggeli kapkodásban nem veszem észre.

Szabad vagyok, ha írok, egy-egy full létszámos hétvége után pedig fáradt.

Felnőtt vagyok, ha dolgozom, gyerek, ha játszom.

Egyensúlyra képtelen egyensúlyozó művész(nő) vagyok: hinnék az egyensúlyban, ha lenne, de nincs, helyette inkább súlyozok és mérlegelek. A mérleg nyelve meg hol ide billen, hol meg oda. Egy dolog nincs: lelkiismeret-furdalás akár rólam van szó, akár a gyerekeimről, akár Férjről. Azzal nem tudnék együtt élni.

“A sikeres édesanyák nem azok, akik soha nem szembesülnek nehézségekkel, hanem azok, akik mindezek ellenére sem adják fel.”

(Sharon Jaynes)

Sokszínű vagyok és ebben az anyaság csak egy pont, nagyon fontos pont, de mégiscsak egy a sok közül.

Szerinted hasonlítunk? Ha igen, itt a helyed. Ha nem, akkor meg pláne. Üdv a világomban!

 

bemutatkozás rólam
fotó: Máté Dorottya, Máté Dorka Fotó

Még többet szeretnél olvasni tőlem? Kattints a KidsOasis – Minősített családbarát szálláshelyek blogfelületére vagy a Szeretlek Magyarország oldalára, ahol vendégszerzőként dolgozom.

Együttműködnél velem, hirdetni szeretnél az oldalamon? Nyitott vagyok a megkeresésekre, keress bátran!

8 thoughts on “Helló!

  1. Kedves Barbara! Gratulálok a blogodhoz! A facebook csodálatos világán keresztül keveredtem az oldaladra az Iskolai osztályzatokkal kapcsolatos írásod kapcsán. Nagyon magamra ismertem benne, én is átmentem ezen a változáson, mint Te, csak eggyel kevesebb fiú gyermek mellett. Ráadásul gyakorló pedagógus vagyok! De most már, igyekszem a Hozzánk hasonló Szülőkkel megértetni, hogy ne kövessék el azokat a hibákat, amiket Mi is. Örültem őszinte szavaidnak, jó volt olvasni arról, amin én is átmentem, mely megerősített abban, hogy nem csak nekem nem könnyű anyának lenni!
    Üdvözlettel, M. Enikő

    1. Kedves Enikő!
      Nagyon szépen köszönöm, hogy ellátogattál a blogomra. A kedves, dicsérő szavakat külön köszönöm.
      Nagyon sok édesanya gondolja, hogy egyedül van a problémáival, nincs senki, aki hasonló cipőben járna. Pedig nagyon sokan vagyunk, akik hasonló gondokkal küzdenek, csak sokan nem merik bevallani a nagyvilág előtt, mert jönnek a negatív visszajelzések, hogy anya vagy, neked mindent tudnod kell, mindent jól kell csinálnod elsőre. Pedig dehogy! És már attól sokkal könnyebb, ha az ember beszélhet vagy írhat róla és rájön, hogy mások is ugyanúgy éreznek, küzdenek, mint ő maga.
      Még egyszer szeretném megköszönni, hogy itt járnál és remélem, néha benézel hozzám.
      Üdv: Barbara

  2. Le a kalappal! A blog előtt is, meg a gyereksereg-vállalás előtt is! 🙂 Sajnos mi kettőnél megálltunk. Nagyok már, 18 és 15 éves lányok. És a hibák nálunk bővebben voltak. Már biztos türelmesebb lennék, de majd az unokákkal bedobom magam…, ha Isten is úgy akarja.

    1. Kedves Judit!
      Köszönöm szépen a kedves szavakat. Szerintem csodás családod lehet… két gyerekkel is. Nem a gyerekszám számít, hanem, hogy milyen környezetben nőnek fel, mit biztosítunk nekik, mi, szülők.
      Mindig utólag láthatjuk csak, mennyit is hibáztunk. Én is sok mindent másképp csinálnék már, pedig még csak 14 éve vagyok szülő. Nekem még messze vannak az unokák, de nem hiszem, hogy addig is unatkoznék.
      Sok boldogságot kívánok családod körében és nagyon köszönöm, hogy benéztél hozzám.
      Üdv: Barbara

  3. Szia Barbara- I am Kat- Nora’s mum from the Kék csoport. What a lovely blog. How do you raise your 5 boys and manage to write and blog is beyond me, but it all looks great. Inspiring to have such a mum amongst our group’s parents! Thank you!

    1. Hi Kat,
      What a surprise! Thanks for stopping by my blog.
      I have five kids but just four boys, I have one daughter too, she is the second one, she is already 11 years old.
      Thanks for you kind words, I hope sometimes you find interesting things to read on my site.
      Have a wonderful day!
      Barbara

Hozzászólás